Kárász

Mellény

Voltunk megint Kaposváron. Hamar, reggeli nélkül indultunk, hogy minél kevesebb időt veszítsünk a bűnös városon átkelés közben. Váli völgyi benzinkútnál reggeliztünk, már sokadszor. És már sokadszor itt találkozunk a kólásokkal. Összekötik a kellemest a hasznossal: együtt reggeliznek, és közben parancshirdetés van. Nem szoktam kagylózni, de azt meghallottam, hogy senki se tervezzen nyárra szabadságot. Hát igen: a korcsolyaélezők nyáron, a kólások és légkondisok csak télen mennek szabira.

Leképeztem a reggeli tálalását:

Teáztunk, mert az nálunk nagyon megy. Kanna mániámról már tudósítottam. Néztem a japán teaszertartást is, hátha többet ad az élvezethez. De nem tudok azonosulni a hasalva meg térden szenvedve unatkozással.

Most a kínai teaszertartások divatja indul. Nézem: óriási mosogatások és öntögetések után minden tocsog a vízben, és az ember kap egy kupica föld ízű sárgászöld levet. Elfogadom, hogy egy írástudatlan barbár vagyok (Kínában), aki még pálcikával sem tud enni, de akkor is inkább kádban fürdök, és nem teaházban. Íjászatban sem az a célom, hogy minél eredetibb íjjal és autentikus öltözetben tartsak bemutatót, hanem hogy minél nagyobb távolságból állítsam meg a célt.

Kaposváron megnéztem a Múzeumban a Rippl-Rónai kiállítást. Első meglepetés, hogy RR Józsefnek egy képe sincs ott. Ugyanis ez a testvérének, Ödönnek a gyűjteménye. Már ami megmaradt belőle világháború, szocreál idők selejtezése, és selejtezéssel legalizált lopások után. A névsor így is impozáns. De a képek 60 %-ára azt kell, hogy mondjam: az én képeim jobbak.

Viszonylag kevéssé kényszerít az élet arra, hogy a képeimet eladjam, nem is szoktam. De nem is tudnám. Mert pillanatnyilag a fizetőképes keresletet 10 ezerszer meghaladja a jó minőségű kínálat. A fizetőképes kereslet 98 százalékát pedig sznobok vagy befektetők adják. Sznobok csak olajjal maszatolt vásznakat vesznek. Befektetők pedig csak jó nevű halottak képeit. Egyik halmaz igényeinek sem felelek meg. :-)

Harry Potterben, aztán Arcangelinél is olyan mellényeket láttam!

A mellényt nagyon bírom, emeli a megjelenést. Egyik munkatársnő sohasem hordott magánál kézifegyverként is használható női táskát, hanem valakivel kísértette magát. Azt mondta, hogy a pasik arra valók, hogy a ruhatárjegyet, autókulcsot, egyéb bizbazt valamelyik zsebükbe eltegyék. És egyben a biztonságot is megadják. (Legalábbis csak olyan pasikkal járt.) Az én mellényemnek négy zsebet tervezek, hogy minél több ruhatárjegyet, autókulcsot, egyéb bizbazt tudjak cipelni. Galléros, kétsoros fazon tetszik, de lent végig gombolva. Nem hordanám kigombolva az alsó gombot, mint a walesi herceg majmolói.

Kilós boltban akciósan vennék pár bársonynadrágot, és abból patchwork technikával varrom majd. Ezzel teljesül a 100 rongyból összevarrt is, a buddhista szerzetesek álma. :-) Ha kész lesz valamikor, majd kifényképezem ide.

Szombaton voltunk Palásti Renáta kiállításának megnyitásán Kertész29-ben. Sikerült fényképeim itt láthatók. Készült videó is.

Vasárnap Újpest Galériában megnéztük Káplár Ferenc kiállítását. Ajánlom nagyon, január 22-ig van a falon. Egyben kértem tanácsot Gelléri István úrtól - a galéria vezetőjétől - mint animációs filmgyártásban jártastól. (Dániában lesz egy konzultáció, ami érdekel.) Bőségesen ellátott tanácsokkal, figyelmeztetésekkel és véleménnyel. Nem mindennel értek egyet, de nem vitatkozni, hanem tanácsot kérni mentem, és azt kaptam. Köszönettel.

Tovább »

Stainless

Sajnos törnek az edények itthon, leginkább az üvegek. Megoldás talán az lenne, ha áttérnék a rozsdamentes acélból készült edényekre, mint az öregember a mesében. Az igaz, hogy neki fából faragtak poharat és tányért. De én nem vagyok öreg, és mivel skorpió vagyok, illik hozzám az acél. Kezdtem nézni flickr-ön az acéledényeket. És azt látom, hogy India nagyon jó minőségű árut készít. És ami méginkább, hogy nem csak külföldre (mint a kinaiak), hanem saját népének is. A koldusoknak is acél poharuk és tányéruk van. 30 éve még általánosan banánlevélről ettek, most például az Aranytemplomban ilyen acél tányérból vendégelik a zarándokokat:

Az Aranytemplomban egyébként egy hatalmas konyhát működtetnek a szikhek, ahol bárki önkéntesen dolgozhat, és a konyha bárkit ingyenesen vendégül lát. A fényképeken azt is látni, hogy az amerikai túristák csak ingyenesen enni szeretnek, önkéntesen dolgozni nem.

Képek között kalandozva találtam ezt:

Ez a kínai tud élni. Lepukkadt környezetben, kopott és tákolt bútorok között porcelánból issza a teát. Egyedi, lábára szabott bőrcipőben. Vasalt nadrág, juhbőr dzseki. Borbélytól jön, talán mindennap jár oda? Hold arca van, ami az arcjóslás szerint okos üzletemberekre jellemző. Szolid nyereséggel kecsegtető gyors üzletet köt általában, mert a hosszadalmas üzleti tárgyalások egyszerűen untatják. Siang Mien szerint. :-)

Én nem vagyok eredményes üzletember, de azért én is szeretek a házam előtt ücsörögni, tettem is oda egy padot. Majd holnap lefényképezem, ha jó idő lesz. (Közben a holnap tegnap lett.)

De inkább úgy kéne, ahogy a kínai. Egy kis kávéházi asztal, két székkel. Az asztalra lehet rakni teát, kávét, könyvet, újságot, notebook-ot, hasonló hiúságokat. És nézhetem közben a kertemet. (Lesve a kis vakondot, hátha egy jól irányzott ásószúrással véget tudok a garázdálkodásának vetni.)

Nagyarcú dániai milliomosnő már lefitymálta a kertemet, hogy mit nézek rajta, ez nem a Riviéra. Milliomosnő népszerűsége nem nőtt ettől nálam, de a kert otthonosságát azóta igyekszem folyamatosan növelni. Most egy ilyes garnitúrával fogom meglepni a teraszt:

Csak a székek thonetből lesznek, az asztal fából és 4szögletű. És dohányzás nem lesz.

Aztán az egész teraszt fogom egy méterrel megszélesíteni. És lefedni, hogy esőben vagy napsütésben is ki lehessen ülni.

Most éppen nincsen pénzem, mert a kocsi műszaki vizsgáját összekötöttem a 60 ezres műszaki szemlével, és ez többe került, mint amire számítottam. (Ötször többe.) De ez a pénztelen állapot pont jó arra, hogy ne kapkodjam el a projektet. 

Tovább »

Lakcím bejelentés

Kedves és jó édesapám ezelőtt hetven évvel részt vett Európa egyesítésének akkori kísérletében. Mint orvos az ejtőernyősök között. Zsoldját vagyonkezelője (=nagypapa) egy pákozdi szőlő megvételébe fektette be. Talán ez volt az utolsó jó befektetése. Mert ez a szőlő valahogy elkerülte a tagosítást, a kolhozosítást, az elbirtoklást. Apa a szőlőt eladta 58-ban. Az árából vett egy wartburgot és egy házat Szentendrén. Vehetett volna - az akkori olcsó árakon - házat az Úri utcában, Balatonnál, Tokajban. De őneki Szentendre tetszett.

Mindjárt egy perrel kezdődött a birtokbavétel.

Én örököltem a házat, és vele az állandó szívatást. Nem sorolom, csak leírom a mait. Hátha jót tesz a pszichémnek.

Telefonos egyeztetés után átmentem Szentendrére, hogy fiamat állandó lakosnak a házba bejelentsem. Ez körmönfont és ravasz terveimnek része, ugyanis a ház valami kádárista hagyomány következtében üdülőként van adminisztrálva, annak ellenére, hogy lakóövezet közepén fekszik. Vagyis áll. És szeretném minél hamarabb lakóháznak tudni.

Csilingelő hóesésben leparkoltam a HÉV állomásnál. Onnan gyalog mentem a városközpontba. Így megspóroltam egy esetleges kerékbilincset, és megcsodálhattam a szentendrei adventi vásárt. Vásár két részből áll: egyik matyóhímzéses diznilend az ázsiai és amerikai turistáknak, a másik részen a szokásos forralt bor, büdös szappan, fazekas holmik. Sajnos nem láttam érdekes teáskannát. Mivel a bizonytalan időjárás miatt korán érkeztem, ittam a főtéren egy tejeskávét.

Rövid bóklászás után leülhettem a kedves ügyintéző elé. Erik késett, mert szintén a parkolóövezeten kívül hagyta a kocsiját, viszont a gitárerősítőjét nem merte benne hagyni. És így csak lassabb sebességgel bírt a városházára ráközelíteni. Addig is elkezdtem a piros-fehér űrlapot kitölteni, a hölgy pedig átnézte az iratpaksamétámat. Javasolta, hogy menjek föl az építési hatósághoz, ahol kapok egy igazolást arról, hogy a telekkönyvi számú ingatlanom postai címe azonos azzal a címmel, ahová Eriket be akarom jelenteni. Ugyanis a tulajdoni lapon csak az utca neve van, a házszám nincsen. Mondtam és mutattam, hogy az adóhivatal felszólításaiban ez a cím szerepel, de nem. Menjek föl!

Fölmegyek, benyitok. Két fiatal ül egymással szemben, semmitmondó beszélgetésbe merülve. Egyik udvariasan leültet. Elmondom, hogy igazolás kell arról, hogy a tulajdonlapon szereplő satöbbi. Melyik utca? Ja, akkor üljön át a másik ügyintézőhöz! Ugyanannak az asztalnak a másik sarkára. :-) Elmondom gyorsan újra, mutatom a paksamétát. Ügyintéző áthozza az irattárból a helyrajzi szám dossziéját. Abban csak az emésztő építési engedély kérelme van. Kérjek használatbavételi engedélyt. Vagy keressem elő ugyanezt. Nincs, mivel 1940-ben épült házra nincsen használatbavételi engedély. Akkor a feudalizmus még másképpen működött. De a ház itt van, bizonyítja az adóhivatal felszólítása. Az nem számít. Adjak be egy kérvényt, 2200 forint eljárási díjjal. Akkor talán karácsony után kézbe is kapja az ügyintéző, és helyszíni szemlével egybekötött eljárás után kiadja az igazolást. Amivel el kell járjak a földhivatalnál. Ha a földhivatal átvezeti az új címet, akkor bejelenthetem Eriket állandó lakosnak.

Lakcímbejelentőhöz visszamentem. Kérdeztem, hogy helyrajzi számra nem lehetne bejelentkezni, ha már ilyen szépen összejöttünk? Nem. És elmondta ugyanazt, mint az építéshatósági osztály. Ezután érzékeny búcsút vettem tőlük.

Kifelé menet találkoztam Erikkel. Átvettem az erősítőrendszer felét, és visszahurcoltuk a kocsihoz. Az egész tulajdonképpen a tejeskávén akadt el. Ugyanis már nincsen elég pénzem az eljárási díjra. Legközelebb januárban lesz. (Melegétel utalványt nem fogadnak el.)

Nem sürgős.

Tovább »

Forgató könyvezés

Fade In szervez egy beszélgetés sorozatot a filmíróknak. Első ilyenen annyian voltunk,  mint a kínaiak. A meghívott vendégek jó szóval, és szép szavakkal tartottak minket. Egy érthetetlen megszólalás volt csak Havas Ágnestől: miért van a megjelent 180 fő között csak 30 nő? Marhaság, és nem is témához tartozik. 

Sokkal fontosabb, hogy felhívták a figyelmet pályázatokra. És arra, hogy a producerek éhesek a jobbnál jobb forgatókönyvekre. Mivel éppen dolgozok egy jobbnál jobb forgatókönyvön, elkezdtem a pályázatot keresni, amit a királyi tévé adott ki. Egy oldalas szinopszist és öt-hat oldalas treatmentet kell beadni. Gyorsan megírtam Tüske történetének a treatmentjét, miközben még mindíg nem találtam meg a kiírást. Aztán telefonos segítséggel sikerült meglelni. Fél napig olvastam minden részletét, mert az ördög az apróbetűsben van - ugye - elrejtve. Hát itt egy táblázat kicsiny cellájában bújt el a ronda vörös. A MEGVALÓSÍTÓ kötelezettséget vállal. Hoppá! 

Most akkor MEGVALÓSÍTÓ kérdésében kezdtem kutatni. Végül elmentem a filmírók decemberi találkozójára az Ibolya presszóba. Először kaptuk Kolozsi László előadását: Az arisztotelészi poétika értelmezése Hollywoodban. Aztán körbekérdeztem, mi ez a MEGVALÓSÍTÓ? Hát nem lehet kikerülni, ez valami stróman. És a stróman az lenyúl, ahogy ismerem a fajtáját. 

A forgatókönyvet meg tudom írni stróman nélkül is, aztán adom el. A megvalósítást újra lehet pályázni, ahhoz már jó lenne egy magvalósítói elkötelezettség. Elvileg meg tudom valósítani egyedül is. De ha már lehet pályázni, akkor már miért én fizessek jogdíjat a felhasznált háttérvilág kifejlesztőjének, miért saját pénzből vegyem meg a játékszoftvert, amivel a mozit leábrázolom? És akkor már ki lehet adni a logó, a főcím és vége felirat szerkesztését. A zenét tuti nem tudom megcsinálni, pedig az meg tudja menteni az egész történetet: nem áll föl a néző egy kötelező, de unalmas résznél. És akkor már kellenek dizájnerek: népenként kell öltözetet, tárgyi és épített környezetet, frizurákat és ceremóniákat tervezni. Kellenek koreográfusok a táncokhoz és a küzdelmekhez. És végül szinkronhangok is fontosak. Majd ezekre kell megpályázni - a strómannal együtt - állambácsi pénzét.

Egyébként óriási játékszoftverek vannak. Most láttam egyet (Epicus Incognitus). Én nem steampunk környezetet akarok használni, de ez az ostoba ázsiai számítógépes játék tudja azt a háttér minőséget adni, amit szeretnék:

A mohácsi vészről készült most egy oktatófilm, az is egy számítógépes játékprogramot használt fel.

Mert 3D animációban gondolom a filmsorozatot megvalósítani. Nem úttörő feladat, most megy a Clone Wars,

régebben futott a Starship Trouppers,

vagy már majdnem a 20. folytatásnál tart a Final Fantasy.

Ez a színvonal képi megvalósításban, amit legalább el akarok érni. Ha már egy jobbnál is jobb jó történetet kitaláltam.

Akkor most megírom a szinopszist is.

Tovább »

Kannafüggés

Függő vagyok.

Teáskannafüggő. És eltörött a kedves teáskannám, pedig már 4 éve használtam. (Az a gyönyörű kormos a kép jobb szélén.)

Csak ennyi maradt:

Meg egy fekete a tuskóból. Nem sokáig bírtam magam visszatartani, vettem egy dizájnosat:

Csak ugye a dizájnerek a trendi megjelenés oltárán lelkiismeret-furdalás nélkül föláldozzák a használhatóságot. Vagyis nem lehet belőle a teát maradéktalanul a csészébe önteni. Lavórba ülve pedig nem jó teázni. Hírét vettem, hogy fazekasok gyűlnek a Zserbó elé, kezdtem is a pénzemet számolgatni. Amikor végre kint találtam magamat, nem lehetett visszatartani a kannák csodálatától. Mert volt sok és szép.

Elég hamar megtaláltam ezt a szépet. Már évek óta vadászom. Eddig csak kirakatokban láttam hasonlót, de nem adták el, mint utolsó és hibás darabot.

Kértem hozzá egy kisebbet is, rövid teaélvezethez.

És Ági meglepett egy szabálytalan kannával.

Megkértem, hogy mostantól lökdössön el az olyan kirakattól, ahol teáskannát kínálnak. De vasárnap magamra hagyott az Ázsia Centerben. Mindjárt begyűjtöttem egy hagyományos alakú fajanszot:

Gyanítom, hogy mostanában nem fogok újabb kannákra ráizgulni.

Szombaton megnéztük a 3 testőr legújabb filmváltozatát.

A számítógépes játék és a fantasy film keveréke, viszonylag hasonlít az eredeti történetre. Eltérően az eddigi feldolgozásoktól csak annyi szex van benne, hogy Jovovich kezet csókol a bíborosnak. A gonoszak között vannak szőke hajúak is! És mivel a film legkevésbé sem használja ki az antiklerikális propaganda lehetőségét, a Lukács György emlőin nevelkedett kritikusok kórusa egybehangzóan leértékeli a filmet. Pedig nyugodtan meg lehet nézni, megéri a jegy árát.

A film végleg meggyőzött, hogy nem érdemes 3D felárat fizetni. A sima vetítés ugyanúgy átadja a látványt, mintha piros-zöld szemüveges vetítést néznénk. 

Tovább »

DunArt Galéria

Ez itt egy sasász:

Hétfőn beszéltük meg a kiállítást. Mindjárt elején szembe jött velem, hogy szedjem össze a pénzt, vásároljam meg a büféhez az anyagot és állítsam föl a kiállítást.

Peti előadta, hogy szokványos megnyitó helyett performanszot kell előadni. Ezzel alig volt baj azon kívül, hogy a térbeli és műszaki feltételei nem adottak, nincs idő a bepróbálására, és többen nem akarják. Rövid 20 perces vita után lemondtunk a performanszról. Ezután többen felajánlották, hogy segítenek a kiállítás felállításában. Képeket hozták felesleges mennyiségben. Mondtam, hogy senki ne sértődjön, ha csak egy képe lesz a falon, ugyanis kevesebb a hely, mint ahány a kép. Pénzt is adott majdnem mindenki: 500 forintot fejenként.

Megvettem madarasban a bort, lónyálat, ilyesmiket. Tibi rendelt pogácsát egyik pékségben. Dunakeszi sok pékkel és finom kenyérrel áldott (már Krúdy is megírta).

Csütörtökön még készülődtem, amikor a fiúk fölhívtak, hogy átmennek a Holle Anyóba. Mert valami kereskedő bérli a szomszédos termet, és neheztel a kopácsolás miatt. Odaérve behordtam a terembe a képeket és elkezdtem rendezgetni. Közben fiúk visszajöttek enyhén piros orcával. Elkezdtük a képeket fölrakni a kibicelő semmittevők beszólásait figyelmen kívül hagyva. Persze a fiúkban alacsonyabb volt az ingerküszöb, ezért néha átmentek vitába. Általában kétszer annyian voltunk, mint ahány kalapács dolgozott. Ennek ellenére nagyobb sértődés és baleset nélkül a képek 3 és fél óra alatt függő helyzetbe kerültek.

Egyébként érdemes volt másfél évet duzzogni, mert a kiállítás előtt két nappal a paravánok le lettek festve. Igaz, hogy a festő nem glettelte le a paravánokon tátongó lyukakat és töréseket, de hát legyek elégedett a kis sikerrel is.

Utolsó pillanatban sikerült eltörni egyik grafika üvegezését. Rohantam át a szomszédos üvegeshez, akit tini koromból ismerek (jó régen volt). Elkezdett vicceket mesélni. Ötöt kezdett el, de háromnál beszóltam: hogy már ismerem. Mivel nem hagytam elmondani az ismert vicceket, csak 300 forintba került az új üveg.

Otthon beáztattam krumplit, filéztem és pácoltam hekket. Mert estére vártam István barátomat kedves feleségével. Tepsit megszórtam köménnyel, sóval és darált töpörtyűvel, ráfektettem a félbevágott krumplikat. Rátettem a fedőt és be a sütőbe. Aztán palacsintatésztát kevertem és feltettem a zsírt melegedni. Közben megjöttek Istvánék. Isten hozott pohár, lepakolás, örvendezés. Aztán kimentünk a konyhába és vége lett rövid időre az örvendezésnek, mert ki kellett szellőztetni az égett zsír füstjét. Újabb adag zsírban aztán elkészült a hekk orly módra, és a krumplit is lehetett tálra szedni. Fish & chips a’la Dunakeszi. Sajnos kép nem készült, de azért elhihetitek, hogy finom volt.

Reggel csatlakozott Ági, indultunk Visegrádra. Apátkúti úton volt a találkozó. Elsőre nem sikerült a többieket megtalálni. Aztán ittunk egy pohár boros teát a füvészkert fogadójában a (meg)találkozás örömére, és nekiindultunk a másfél órás sétának. Célunk az Erdőanyának nevezett erdőrészlet. Ez egy kísérleti terület, még Madas László választotta le és szálaló vágást végeztetett rajta az erdőrendezőség folyamatos piszkatúrája ellenére. A szálalóvágás a tarvágás ellentéte. Csak azokat a fákat vágják ki egyenként=szálanként, amiket muszáj vagy amelyek már vágásérettek. Így a termőtalaj folyamatosan védett; alig kell újratelepíteni, mert a szálfák szórják a makkot maguk körül; valamivel olcsóbb az erdőművelés is.

A másfél órás sétából több mint 4 óra lett, de célunkat elértük telefonos segítség nélkül. A képeken látni, hogy milyen színorgia van most a Visegrádi hegységben. Ebédeltünk a Taknyos Varnyúban, aztán érzékeny búcsút véve a többiektől vágtáztunk haza.

Istvánék mentek haza, mert Márton napi ludas programjuk volt. Gyorsan átöltöztünk, Tibit és a pogácsát összeszedve indultunk a megnyitóra.

A megnyitó szertartás szépen lezajlott a zöld teremben, aztán átvonultunk a magyaros terembe, ahol az állófogadás volt. Jól méreteztem a mennyiségeket, mert egy csomag szalvétát leszámítva minden elfogyott. A pénz is elég lett: maradt 170 forint (bár ketten nem fizették be a részüket). 

Tovább »

Jónás

MüPá-ban megnéztük Yona Friedman kiállítását.

Nem képzőművészeti, hanem építészeti a kiállítás.

Stroryboard stílusban egyetemi előadások vázlatai vannak nagyobb felületen. Ezeken kifejti véleményét szélsőséges építészeti eseményekről: hogyan lehet a szegénységet vagy katasztrófát más építészeti megoldásokkal túlélni. Ettől Ági jól kétségbe esett, mert most fejezte be Frei Tamás Bankár című könyvét, ahol igencsak meg lett fenyegetve globális szegénységgel és katasztrofális helyzetekkel.

Csak pár képet tudtam készíteni, mert a szekusok sűrűn őrjáratoztak, és nem pártolták a fényképezést. (Én még ilyen gyengén rajzoló építészt nem láttam. Ma még a Képzőművészeti Egyetemre sem vennék fel ilyen rajztudással. Hatalmas protekcióval sem.)

Másik előadássorozta a városiasodásról szól. Közeli jövőben a lakosság 3-10 milliós nagy városokba tömörül. A formálisan kialakuló nagyvárosok azonban informálisan kisebb közösségekre=falvakra esnek szét. A nép ezzel küzd az elszemélytelenedés ellen. A kis (falu) közösségek provinciális folklórt alakítanak ki, az egyetemes értékeket a pénz és bankrendszer érvényesíti. :o) Prófétálja Jónás mester.

Egyéni tereket szabálytalan struktúrák, panel (spanyol) falak formálják. Ezek a szabadon alakítható családi és közösségi terek szabályos és merev vázon lógnak. Külső nem mutatja, hanem eltakarja a belsőt. Épületekben is. Azonos külső számtalan eltérő belsőt tartalmazhat. 5 évente változik az ember élete, és ehhez az építészeti környezetének is változnia kéne. Ugyanígy a városrész is más igényű nappal vagy éjjel, télen vagy nyáron. Szubkultúrák is mások, és ugyanígy változnak időszakonként. Ezt a változási igényt szolgálja vagy szolgálhatja a szilárd vázstruktúra, mely magában foglalja az infrastruktúrát, és teret ad a könnyedén építhető, átalakítható élettereknek.

Érdekes pályázat a La Manche híd-város. A forgalmat hatalmas pillérekre épített híd vezeti át Angliába. A híd túlméretezettsége megengedi, és magas költségei megkövetelik, hogy az autópálya köré egy szolgáltató megaváros is épüljön. Nekem tetszik, de a költségek miatt inkább alagutat választott a beruházó a két ország forgalmának összekötésére, mint tudjuk.

A kiállítás egyoldalú képi anyagát a berendezők mindenféle legózással egészítették ki Frieman ajánlásait követve. Van hatalmas kocka csomagolóanyag-hulladékból; több szintet áttörő fémállvány zugaiban kis vetítőhelységekkel. Primitív afrikai zene szól, melyet csak megfelelő körülmények között lehetne élvezni. Sajnos ópiumpipákat sehol sem láttam, így menekülésszerűen távoztunk. Be akartam ragasztani az ilyen célra készített matricát a vendégkönyvbe, de az nem volt.

A következő emeleten levezetésképpen megnéztük az Édentől keletre – Fotórealizmus: Valóságváltozatok kiállítást. Cím szerint hiperrealista képek vannak kiállítva. Elvem az, hogy ha egy kiállításon legalább 1 olyan kép van, ami tetszik, akkor már megérte bemenni. Itt 6 is volt negyvenből. Egyiknek megtaláltam a linkjét, Ewa Kuryluk készítette:

Tovább »

Eozin

Ezt már láttátok?

A képen bele lehet olvasni pufogásaimba. Nélküle nem jutna eszembe mindenféle dolog írás közben: így ez a post is rövidebb lenne.

Pécsett megnyílt a kiállításom, még egy hónapig lehet csodájára járni.

Őszinte örömömre a megnyitón kedves és figyelmes fogadtatást éreztem. Helyi műkedvelők jöttek el, és értékelték, hogy

- nem akarok a fényképező-géppel versenyezni,

- nem perspektivikusan, hanem a mérnöki ábrázolás szerint képezek,

- nem a realitást, hanem a fantáziát (fantáziavilágomat) ábrázolom.

- technikám is különös, nem skatulyázható (ezt én tudom).

Kiállítás helyén, a Delanta panzióban szálltunk. Készíttetem pár képet, például a reggeliről:

Másnap kezdtük a Zsolnay negyedben. Először megnéztük Gyugyi gyűjteményét.

Zsolnay család az államosítás után – az ávósok kitartó puhatolózása ellenére sem – árulta el az eozin titkát. Ennek köszönhető egészségi állapotuk megromlása és a zsolnay kerámiák esztétikai értékének csökkenése. Minek további következménye a gyár folyamatos piacvesztése a távolkeleti silánysággal szemben.

Vylyan pincészetben gyönyörű környezetben kommersz bort kaptunk Bécs-belvárosi áron, balkáni kiszolgálással. Ha a pincérek 1 fokkal kelletlenebbek lennének, az már sértő lenne. Nem megyek többet oda.

Másnap fényképeztünk, először Pécsen.

Aztán Újpetrén és Palkonyán.

Palkonya után bementünk Villányba sétálni és kávézni (mivel Palkonyán minden zárva volt). Pincesoron Maul volt az első kínálkozó hely. De ide be sem mentünk, mert elsőre látszott, hogy a személyzet még mindig olyan ittas, mint 3 évvel ezelőtti látogatásunkkor. Szendénél a pincér lekezelő viselkedését 80 másodpercig bírtuk elviselni. Végül Blum pincében kaptunk amatőr kiszolgálást.

A váratlan jó idő a villányi pincesorra csalogatta a turistákat. Ők pedig a tolvajnépet. Könnyű volt megkülönböztetni őket, mert az előbbiek az árlapokat és a szabad helyeket lesték, utóbbiak a táskákat és a hanyagul letett kabátokat.

Indultunk haza. A mediterrán ragyogás elhagyott Paksnál. Augusztnál terveztük a következő megállást, de zárva volt. Bementünk a Millenárisra, mert régi munkatársaim számára előkészítek egy bemutatót, és ahhoz helyszíni főpróbát tartottam.

Aztán kíváncsiságból bementünk az Art Market 2011 Budapestre. Hányinger. Akartam részletes beszámolót írni, de két oldal után sem jutottam a végére. Rövidítve: a keretezett kép tulajdonképpen egy ablak a szobában. Kinézel az ablakon, és egy dagadt meztelen embert látsz guggolva szarni, miközben felrobban a jobb agyféltekéje. (Ez volt a harmadik képen, ami mellett elmentünk.) Nem hiszem, hogy lenne ember, aki ilyen képet tenne fel a falra. A többi kép hasonló volt provokatív erőben. Tibi szomszédom áradozva mesélt a kiállításról, mert ő is megnézte. Ezzel is megerősített abban a szokásomban, hogy amit dicsér: azt messzire elkerülöm. 

Kedden sétáltunk Dobogókőn:

Hazafelé váratlanul beugrottunk Bélához. Nagy társaság volt ott, mint rendesen. Fél órát beszélgettünk, aztán indultunk haza. Távozáskor kaptunk Kamillától és Borókától nagy medveölelést. Már ezért is megérte betérni.

Tovább »

Az én képeim jobbak

Mivel közeledik a pécsi kiállítás megnyitása (vagyis kellenek a szóróanyagok), már halaszthatatlanná vált a színes nyomtatóm felélesztése. Mivel 10 hónapja hozzá sem nyúltam, föl voltam készülve a legrosszabbra. Beöltöztem védőruhába, fölhúztam a gumikesztyűket, és indítottam a próbanyomást. Második tisztítás után már hibátlan képeket nyomott! Mindjárt készítettem képeslapokat, könyvjelzőket és új névjegyet:

A nagy sikerre való tekintettel kis figyelemfelhívó ragacsokat is nyomtattam:

Ezeket a kiállítás környékén fogom oszlopokra, plakátok szélére stb. fölragasztani.

És akkor már megterveztem mások vendégkönyveibe való ragacsokat is. Ezeket csak beragasztom majd, és aláírom. Persze attól függően választom a matricát, hogy tetszik-e vagy sem a kiállítás.

Ezek még csak szerkesztve vannak, a címkéket meg fogom majd venni a következő nyugdíj érkezése után. És fogok arra a méretre ex-librist és olvastam címkét is tervezni (saját illetve olvasott könyvek jelzésére).

Szombaton ébredés közben hallottam a Bartókon, hogy a Művészetek Palotájában kiállítást rendeztek a hangszerkészítők. Mert már van a piacon - csillagászati árú és a bóvli minőségű hangszerek szélső értéke között félúton - elérhető árú hangszer is. Magyar hangszerészek gyártanak jó minőségű hangszereket, és felújítanak régieket.

Külön voltak a vonósok (együtt a népi hangszerekkel), a fúvósok és a billentyűsök kiállítva. A történeti hűségű hangszereknek is van keletje, mivel a hangversenyeken már egyre többen eredeti hangzást adnak elő. Ez olyan, mint amikor a forma-1 versenyen megjelennek az oldtimer autókkal. Aki anyagilag és tehetséggel nem bírja, az előáll az ósdi szerszámokkal. Ha hamisan és lassan játszik, akkor a hangszerre fogja. Nem vallja be, hogy ő a tehetségtelen. Bach vagy Haydn egész családja lelkét eladta volna az ördögnek, ha az egy mai trombitát adott volna a zenekarának.

MüPa látogatást a viszonylag jó időre való tekintettel kiegészítettük egy Nemzeti Színház körüli sétával. Az épület már nem áll egyedül egy repülőgép leszállására alkalmas pusztában. Lakóépületek már a parkja szélét veszélyeztetik.

Még mindig nem tudom, mi volt az oka az épület elleni fenekedésnek. Sem bauhaus, sem szocreál stílusú, de egy művészeti középületnek nem is kell ilyennek lennie. Mellette a MüPa biztos jobban megfelel a befektetők, és az általuk táplált építészkritikusok igényeinek. De az épület kívül-belül nem marasztalja az embert. A belső terek nagy tömeg gyors áramoltatására kétségtelenül alkalmasak, de ez csak a szappanosztás-zuhanyozás terei között elfogadható szempont. A Nemzeti és környéke viszont marasztalja az embert. A park látványa is gondosan tervezett. Csak Gobbi Hilda szobra rontja az összhatást. 

Hét közben voltunk Peti Sanyival az Újpest Galériában bemutatkozni, mert jövőre szeretnénk ott (is) DunArt kiállítást. Most két kiállítás látható a két kiállítótérben:

Máté András képei azon kívül, hogy nagyon jók, azért is közel állnak hozzám, mert kollázs technikával készültek.

Mérey Árpád fafaragásai törzsi afrikai mintákat juttatnak az eszembe. Jól néznek ki, de itthon nem tudom elképzelni őket.

Véletlenül eljutottam a MEDIA Desk Hungary pályázati tájékoztatójára. Az eljárás megfelel a közbeszerzési eljárásban az ajánlattevők tájékoztatására összehívott konzultációnak. Tanulságos volt. Az már biztos, hogy csak így semmi támogatásra sem számíthatok. De ezt eddig is tudtam. Strómannal lehet a referenciákat biztosítani, ez elfogadott gyakorlat. Most már jól be tudom skatulyázni a munkámat, ha esetleg odáig fajulnak a dolgok, hogy bármilyen üzleti tárgyalást tudok kezdeményezni. Az pedig biztos, hogy a kreatív munkákat (narratíva, látványterv, stb.) meg tudom csinálni. És azt is megtudtam, hogy mik azok a részfeladatok, amiknek az elkészítését nem kerülhetem el (pl.: sorozat biblia). Nagyon hasznos volt a tájékoztató, máskor is megyek.

Tovább »

Teaivás

Nem tudok Vekerdy szövege fölött napirendre térni:

– Mit üzenne az édesanyáknak, mit tegyenek, hogy gyermekeik boldogok legyenek? – Próbálják meg jól érezni magukat, mert az nagyon fontos a gyereknek. Tudjuk, hogy a gyerekek kiszívják a vérünket, rágják a húsunkat. Ez így van, ezért meg kell néha szabadulni tőlük. Időként kell, hogy anya is szabadon lélegezzen, elmenjen a férjével vacsorázni, moziba, hogy aztán a gyerek újra egy pihentebb, rághatóbb anyát kapjon vissza. Nagyon fontos, hogy az anya jól legyen. Hogy tudjon örülni az életnek és a gyereknek, és ne csak szenvedjen tőle és a rengeteg tennivalótól. Könyörögve kérem az anyákat, hogy ne vasaljanak, mert a vasalás egy pokol. Nem lehet úgy háztartást vezetni, mint régen, amikor nagycsaládok éltek együtt, és amikor háztartási alkalmazottak voltak. Legyen rendetlenség a lakásban, legyen kedély az otthonban, lustálkodjon, pihenjen az anya. Ne adja át magát ezeknek a hajszolásoknak, amit a külvilág és nem egyszer, mi férfiak szeretnénk kipréselni a nőkből.

Olvasta anyjuk, és csak nézett. Mert mondhatta volna Vekerdy azt is:

-        Köszönöm drága, hogy nem járatsz úgy, mint egy tévériportert.

-        Pihenj kicsit, addig én vasalok.

-        Ne vasalj, beadjuk egészet a pucerájba.

-        Ne vasalj, ne is moss! Hordunk egy inget egy hétig, aztán veszünk újat a kínai piacon.

-        Nem kell többet vasalnod. Kapok annyit a hülye megmondásaimért, hogy felfogadhassunk egy bejárónőt.

De mivel nem ezt mondta, őnagysága abbahagyta a vasalást. Elővette Eőry Ajándok fülkínzóját, lefogyott 30 kilót. Aztán elment a pasipiacra új embert szerezni.

- - -

Vettem ikeában egy mágneslécet:

Kaptam végre teakeverékeket.

Apa járt egyet Kelet-Európában a negyvenes évek első felében. Hozott onnan egy szamovárt, és a teaivás szeretetét. Mire a fogságból hazaért, addigra a szamovár ellenértékét (egy kakukkos ingaórát) már elvitték az ukránok. Teát élete végéig csak üvegpohárból volt hajlandó inni, és engem is rászoktatott az állandó teaivásra. Én a szamovárt és az üvegpoharat mellőzöm, de határozott teáskanna-vásárlási mániám van. Szerencsére a kannák időnként eltörnek, így még elférek a lakásban tőlük (tulajdonképpen most 6 kanna van itthon). Láttam Café Freiben egy csinos kannát:

Próbáltam fazekasokkal legyártatni, de nem jön össze a dolog. Most a DGE mesterjelű fazekast vadászom kirakodó vásárokon. A Mesterségek Ünnepén vettem tőle két kis csészét, és volt tetsző kannája is! De úgy gondoltam, hogy nem fogom a kannát törésnek kitenni a sokadalomban: majd a végén visszajövök megvenni. Aztán jól el lett felejtve DGE mester teáskannástul. Azóta is bánom, és sasolok mindenféle kirakodóban a kannái után.

Tovább »

Fülpiszka

Eőry Ajándok fülkínzójának hatására két hét alatt már másfél kilót fogytam.

Még négy hét, és elérem a núbiai táncosnők derékméretét.

Megvolt a városi felolvasó-est a könyvtárban. Idén is olvastam, most a fejlesztés alatt álló (?) forgatókönyvből. Jól elakadtam a fejlesztéssel. Csak részeket csiszolgatok, meg a képeket készítem. Ez lesz a logline: Elvetemült zsoldosok nem is sejtik, hogy balszerencséjüket egy papvarázsló okozza. Karakterleírásokból három van rendesen leírva, sorozatbiblia még csak vázlatosan készül. Szinopszist kellene véglegesíteni. Fade-In most indít egy tanfolyamot, ott bejelentkeztem a sorozatírás napjának lehallgatására. Bízok benne, hogy a konzultáció segít a rendszeres munka kialakításában.

A Körösiben volt Tóth Ernő festőművész kiállítása. A megnyitón egy zongoradarab előadásával hatalmasat alakított Markovics Dániel. Eredetileg egy kislány zongorázott volna, de kézilabdázás közben eltörte az ujját. Másik zenei részt gödi általános iskolások Drums zenekara adta. Először xilofonokon remekeltek.

Aztán brazil utcazenét adtak elő, a közönség rövid bíztatás után tapssal és dobogással csatlakozott a ritmushoz. Több DunArtos is ott volt a megnyitón. Tóth Ernővel sikerült kedélyesen elbeszélgetni. Meglepte, hogy ennyien vagyunk, és hogy elmentünk a megnyitóra. Mert általában a „szakmabeliek” nem mennek mások kiállítására. Ebből is látszik, hogy mi műkedvelők vagyunk.

Balogh Gyuri hirdette, hogy Batacuda próba lesz a Népligetben. A bevásárlást úgy intéztük, hogy bele tudtunk hallgatni a próbába. Csak néztük, aztán köröztünk egyet a ligetben. Mire visszaértünk, már néhány bámészkodó beállt csörgőzni.

Este pókerben nagyot buktam. Kézbe kaptam ötöst és hetest (eddig inkább el kellett volna dobni). De a flopba lejött hármas, négyes és hatos. Vagyis sorom volt. Kezdtem licitálni, egy partner maradt bent. Elég hamar all-in. Neki is ötös és hetes volt a kezében. Kockadobás döntött: én hetet – ő kilencet dobott. Vagyis veszítettem és kiestem.

Vasárnap volt Nagymaroson az Őszi tárlat megnyitása. Érdemes megnézni, még 4 hétig nyitva lesz. Van két nagggyon jó kép! Egyiknek Nargyle kertje a címe, a másiké Fekete torony.

Tovább »

augusztus eleje óta

Ennek egy naplónak kéne lennie. Ehhez képest már augusztus eleje óta nem írtam le semmit. Nehogy a szcientológusok azt állítsák, hogy a köztes időben elraboltak egy UFO-val!

Mostanában találtam egy új jelenséget a net-en: journal. Nem folyóirat!

Rajz-, jegyzet-, kívánságfüzet, emlékkönyv, határidő napló, napló, olvasó napló, naptár, kép-, aláírás- és idézetgyűjtemény egyszerre; scrapebook módszerekkel kidolgozva. Ilyen az a filofax szerűség, amibe „Jamie vidéki konyhájá”-ban a receptleírások kerülnek. A borítója is személyesen díszített.

Valami ilyesmit szeretnék én is. Csak már nem járok unalmas értekezletekre, ahol szépen lehet rajzolgatni, díszítgetni. Ezzel szemben mindig van nálam valamilyen fényképezőgép, amivel a világot leábrázolhatom. És a kép kidolgozása során a képek mellé szöveget is csatolhatok. Csak így nem érvényesül a rajztudásom és a kalligrafikus írásom. De hát nem kívánhat az ember 6 forintért Carusot!

Képgyűjteményeim szerint így telt az utóbbi 2,5 hónap:

Voltam megint Szegeden.

Lekéstem egy kiállítás megnyitását.

Dunakeszin volt a képzőművészeti seregszemle.

Mivel nem találok megfelelő színeket a kollázsoláshoz, batikoltam 300 ív papírt. A készítést dokumentáltam, hátha valakit érdekel.

Közben állandóan támadtak a darazsak. Nagyon nem izgat a szúrásuk. Állítólag még hasznos is reuma és köszvény ellen. De amikor gyors egymásután háromszor fejbe szúrtak, hadiösvényre léptem ellenük. Különböző csapdákat kipróbáltam, a légypapír a leghatásosabb:

DunArt tagtársakat meghívtam kerti partira.

Azon kívül, hogy jól éreztük magunkat, elhatároztuk, hogy kerti-egy-napos kiállításokat fogunk szervezni. Állítólag a képkiállításokat csak a megnyitó napján nézik az emberek. (Ez egy művelődési házban kétségtelenül így van, mert teremőrzés hiányában az ajtót rázárják a művekre, és néző csak akkor van, ha a termet öltözőnek használják zumbázáskor.) Ezért mondom én, hogy áruházban, közintézményben, kocsmahivatalban kell kiállítani, vagy kerti parti keretében kell a meghívottaknak a műveket bemutatni, aztán lehet csomagolni. Idén őszre terveztünk egy ilyen eseményt, de eddig a tökölés(em) miatt elmaradt, és mostantól az időjárás bizonytalanná teszi a rendezést.

Szentendrén egy kisebb fesztivált sikerült eltalálni. Itt láttam az Ikon csoport kiállítását. Már keressük a kapcsolatot, tagjaikat is hívnánk kerti egynapos kiállításra.

Alagi vágta:

Kiállítottunk Nagymaroson:

Dunakeszi Fesztiválon mi alkottuk a művészetek utcáját.

Negyed óra alatt többen látták a képeinket, mint egy művelődési házban egy hónap alatt. Kiállító állványaimnak ez volt a tűzkeresztség. Megfelelnek. De kisebb képeket érdemesebb rácsra tenni. A rács előállítása drágább, szállítása nehézkesebb. Különleges helyzetnek megfelelő előnyei letagadhatatlanok.

Tovább »

Bécsi erdő

Kőszeg mellett léptünk be Burgenlandba, hogy megnézzük Léka várát. (Most is a képekről át lehet ugrani egy könyvtárba, ahova az úton készült képeket táraztam. Enter fölötti balra nyíllal lehet visszalépni.)

Vezetés nélkül végig lehet járni minden részt, kivéve amit szállodaként üzemeltetnek. A felső udvaron egy kopott szobor áll. Én IV. Károlyra tippeltem, mert bajuszos és huszárruhában van. Ági egyszerű huszárnak vélte. Nyert egy pezsgőt. A portaszolgálat szerint már többen is vitatkoztak ezen a kérdésen, de a szobor egy nádasdi huszárt ábrázol. Szerintük. De mindegy, ha már őket neveztük meg döntnöknek a fogadásnál. :-(

Kifelé menet megbeszéltük, hogy tartjuk a szánkat, a szokásosnál is ritkábban keverünk a beszédbe különböző állati testrészeket azok nem szokásos használati módjával együtt.  Ugyanis feltehetően sokkal többen ismerik errefelé a magyart, mint általában külföldön. Következőleg megálltunk egy kávéra Kirchschlagban, a cukrászdában természetesen értették a magyart. De nem árulták el. A falu egyébként gyönyörű szép, és elnyerte a tartomány legvirágosabb helysége címet is.

Szállásunk Baden mellett Helenenthalban volt, egy új szállodában. Itt is a bevételt a busszal beszállított nyugdíjasok hozzák. És a buszsofőrök ugyanolyan bunkók, mint nálunk. Behozzák a rogyikat, de nem állnak meg a szálloda bejáratánál, hanem hajtanak egyenesen a buszparkolóba. A vén csatalovak pedig 3 – 400 métert vonszolhatják a bőröndjeiket.

Voltak fiatalabb vendégek is. Egyik első látására megnyerően nézett ki, csak a nézése volt kicsit furcsa. Aztán elkezdett meztelenül rohangálni a kertben. A szauna ajtaját kitárta, a szauna köveit illóolaj-párologtatónak használta. Közben azért kinyitotta az összes ablakot és ajtót, hogy bejöjjön a friss levegő. Másnap reggel tele is lett a szálloda hatalmas feliratokkal, hogy szobáján kívül mindenki köteles legalább fürdőnadrágot viselni.

A szállodában egyébként nem sokáig kellett német tudásunkat csillogtatni, mert a személyzet 80 %-a magyar.

Másnap délelőtt megnéztük a Liechtenstein család ősi fészkét. Nagy csodálója vagyok a családnak. Bécsi palotájukat is meg akartuk nézni, de ott pont szünnap volt.

A szomszéd faluban van egy felhagyott gipszbánya, az volt a következő állomás. Fényképek itt a világítás hiányosságai miatt nem annyira sikerültek. A bányában már száz éve leálltak. A háború alatt ide telepítettek egy repülőgép-alkatrész gyárat. Minek következtében az oroszok az egészet felrobbantották. Most a beszivárgott vízen lehet csónakázni.

Esőben értünk vissza a szállodához. Bár egész napos esővel bíztattak, bementünk Badenbe. Amint bezártam az Astrát, az eső elállt. Sétáltunk egy hatalmasat a belvárosban, hallgattunk térzenét és megvacsoráztunk egy kertvendéglőben. A Casinoba nem mentem be, amit azóta is bánok. Ha csak a recepcióig jutottunk volna, akkor is mesélhetném életem végéig, hogy szoktam járni a badeni Casinoba.

Másnap áttelepültünk Bécsbe. 11-kor hajtottunk el a helységnév-tábla mellett, fél kettőre voltunk a szállásnál. Néha azt hittem, egy Mőbiusz szalagon járok, mert negyedóránként visszajutottam ugyanoda. A következő probléma a kocsi elhelyezése. Most szembesültem azzal, hogy egész belváros Kurzparkzone lett, vagyis meghalni is csak menet közben lehet. Legközelebb érdemes lesz drágább szállodát választani, ha van neki saját garázsa. Mert árban még így is olcsóbb esetleg.

Kezdtük délután a Naschmarkton. Most átépítés folyik, csak a fele üzemel. Ragyogó napsütésben hosszas válogatás után megettünk egy-egy Wiener Schnitzelt. Sörrel és krumplisalátával. Aztán ragyogó napsütésben átsétáltunk Karlskirchébe. Mivel itt a freskó renoválása folyik, mélységiszonyomat leküzdve felmásztunk a kupola csúcsáig. Azt hittem, a térdem remeg, de az állvány lengett a sok látogató szervezetlen mozgásától. Nem pánikoltam, hanem néztem a freskókat.

Ragyogó napsütésben (a meteorológusok szerdán is nagyon megbuktak jóslástanból) átsétáltunk a városházához, mert hírét hallottuk az ottani fesztiválnak. Egy multi és az önkormányzat szervezte az eseményt. A térre kitelepültek Bécs idegen vendéglőinek szakácsai, és kedvező áron lehetett kóstolgatni a világkonyha legkülönbözőbb fogásait.

A városháza előtt pedig egy óriási kivetítőn minden este ingyenvetítés van. Akkor este egyik karmester nyugdíjazása alkalmából fölvett filmet vetítették. De nem sokáig néztük: nyilvánvaló play-back felvételek voltak (pl.: egyik kürtös elfelejtett belépni, csak a levegőt fújta, miközben a kürt a térdén hevert. A hegedások pedig úgy rángatták a vonót, hogy majdnem leestek a székről. Föllökték a másik sor kottaállványait.) Közben pedig az Operaház celebjeinek örömködését mutatták. Ezek a celebek annyira sem érdekelnek, mint a Fekete Pákó. Pákó viszont egyáltalán nem érdekel.

Csütörtökön aztán már esett rendesen. Múzeumokat jártunk egész nap, így nem zavart. Fényképezni általában nem lehetett, erről a napról alig van kép. Tényleg nem lehet fényképezni, mert Ausztriában nem nyugdíj-kiegészítésnek szánják a teremőri állást. Fegyveres, bedrótozott fiatalok a teremőrök, állandóan ellenőrzik a belépőjegyeket, és kőkeményen kihajítják az engedély nélkül fényképezőket (és egyéb idétlenkedőket).

Klimt, Schiele és Hundertwasser volt a cél. Kezdtük a Leopold gyűjteményben. Földszinten önálló Schiele kiállítás van. Kifényképeztem egy vendégkönyvi bejegyzését.

Leopoldban lehet fényképezni, de csak vakuhasználat nélkül. Schiele féloldalas rajzzal jegyezte az eseményt. Ezt én már régóta nem merem, pedig Somogyi Győző vendégkönyvébe úgy belerajzolnék egy igazi lovat. A legfölső emeleten egy korszakos kiállítás van, rengeteg Klimt és Schiele képpel.

Ágit meglepte a Halál és álom című kép. A görög mitológia szerint az Éj istenasszonya, Nüx sok gyermeket nevelt. Tőle származnak a sorsistennők, a Moirák, Nemeszisz, a bosszúállás istene és egy ikerpár, Hüpnosz és Thanatosz: az álom és a halál istenei. Innen a bizarr párosítás.

Már esőben mentünk át Belvederébe. Ez Jenő - a szavojai - nyári palotája. Pusztán a kert és az épületek látványa is megéri a belépőt. Itt csak a büfében fényképezhettünk.

Az alsó szárnyban Makart kiállítás van. Ez a név nálunk ismeretlen. Pedig jobb, mint a kortárs Benczúr vagy Munkácsi.

A felső szárnyban hat kiállítás van, ebből Klimtet és a középkori gyűjteményt néztük meg. A múzeum üzletében rengeteg ötletet gyűjtöttünk, amit magunk is meg tudunk csinálni: termoszt dekoratívan kifesteni, uzsonnatáskát szabni, szkint szerkeszteni laptopra vagy mobilra. Venni viszont nem vettünk ezekből a nélkülözhetetlen dolgokból, naná.

Záróráig maradtunk. Hundertwasser kimaradt, de nem is baj, mert a legjobb művei most Szegeden vannak a REÖK palotában.

Bécsben a kerékpárosok nagyon ki vannak szolgálva. Például mindenhol vannak kerékpárutak. Azokat viszont alig használják, inkább a gyalogosok és autósok között cikáznak. Ennek következtében ott már előrébb tart a kerékpárosok utálata, mint nálunk. Lásd a sok megpocsékolt biciklit.

Hazafelé jövet csak egyszer kerültem Möbiusz szalagra, viszonylag hamar kitaláltam Bécsből. Váci útig nem történt semmi. Ott viszont két karambol is volt, a Fáy utcánál és a tuskónál. Mindegyikben több autó is megtört. Sárga villogót senki sem kapcsolta be. A vezetők és utasok megzavarodva rohangáltak az autók között, fülükre nyomott mobillal. De egyik sem vette fel a láthatósági mellényt. Még a rendőrök sem. Szerencsére nem lettek elütve.

Tovább »

Mosógép

Voltunk az Állatkertben. Esti koncerten a Bolyki testvérek műsora volt. Először énekeltek 5 színvonalas számot. Megmutatták, hogy tudnak azért énekelni. Mert a továbbiakban egy gyenge stand up comedy-t adtak elő. Ha lett volna kéznél távkapcsoló, biztosan elnyomtam volna a látványról.

Gyorsan állványokat kellett készíteni, mert meghívtak kiállítani Bakonyságra. A net-en találtam egy mintaállványt. Ez csak kiállításra jó, festeni feltehetőleg csak komoly kompromisszumokkal lehet rajta.

A kép alapján szabásmintát készítettem, aztán levágattam és gyalultattam megfelelő számú lécet (tetőlécből).

Fúrás és faragás után kész is lett 10 darab állvány.

Szárnyas anya és kapupánt csavar fogja össze. Ezt a közeli vasbolt lelkes segédeitől vettem. Először tízzel kevesebb szárnyasanyát adtak, aztán tíz kisebb méretűt. Ez már Bakonyságon derült ki, ami világvége után 6 kilométerrel van: se bolt, se rendőr (hála Istennek), se szárnyas anya.

Bakonyságon falunap volt, illetve faluhétvége. Lakók, ismerősök sereglettek össze, hogy bemutassák egymásnak, ki mit tud? A templomban és a templommal szembeni területen zenészek produkálták magukat. Mivel gatyarohasztó hőség volt, a program függetlenítette magát az órától. Amikor a hőmérséklet elviselhető lett és elég nép gyűlt össze, akkor kezdődtek a produkciók. Kisbíró jó lett volna, így csak körbekiabálással terjedt a hír. Ha várakozni kellett, akkor a büfésátorban lehetett hűsölni. 1 deci bor 175 forint, 1 pohár szóda 165 forint. Ebből minden matematikában járatos ki tudja számolni, hogy mennyibe kerül egy hosszúlépés? Nem annyiba! 100 forint volt a hosszúlépés. :-)

Az állványok jól viselkedtek, ha nem fújt a szél. De sajnos minden délután fújt, egészen naplementéig. A képeket leborította. Szerencsére a keretek masszívak, és egyik kép sincs üvegezve (le is szoktak volna akkor a mezitlábalásról a látogatók). A képeket hozzádrótoztam az állványhoz. Ettől kezdve állványostól borultak. Szabad téren csak garantáltan szélcsendes időben fogom az állványokat használni. Inkább olyan - alkalmi - zárt téri kiállításra valók, ahol nincs lehetőség a falra furkálni szögeket. (Azóta lefestettem az állványokat, és megvettem a hiányzó 10 szárnyasanyát is.)

- - -

Furcsálltam a közműszámlákat, ezért kértem, hogy diktálósra állhassak át. Beküldtem az aktuális óraállást, erre mindjárt ellenőrök lepték el a házat. De nem buherálom az órát, a kisebb fogyasztás attól van, hogy nincs légkondicionálóm, viszont fával is fűtök. És minden lehetőséget kihasználok, amit egy társasházban nem is lehet elgondolni. Miután vétekmentesen átestem a vizsgálaton, visszautaltak 2 havi díjat, és az egyik szolgáltató még kötbérrel is megbüntette saját magát, mert nem döntött az előírt határidőre. Ez kicsit vigasztal, mert korábban engem kötbéreztek, mert nem akartam fizetni nem létező fogyasztást. Most egálban vagyunk.

- - - 

A mosógép egyre érdekesebb hangokat adott. Gyorsan kimostam mindent, amíg még bírta, aztán hívtam ismerős szerelőt. A csapágy ripityomra ment, a szimering elfogyott. De szerencsére meg tudja javítani, persze nem ingyen. Egy nap múlva már újra pörgött minden a gépben. Mondtam, hogy biztosan sok a munkája, mert a válságos időben nem szokás újat venni, állítólag ilyenkor fut fel a javítások száma. Ő ezt sajnos nem tapasztalja. Inkább vesznek a népek részletre új gépet, mint javíttatnák. Annak ellenére, hogy részletre 2-3-szor többe kerül a ketyere; és két részletfizetés árából a javítás is futná. Ezek szerint én egy utolsó mohikán vagyok, akinek nincs semmi részlettartozása? Sváb őseim nem is tudnának sírjukban nyugodtan pihenni, ha tartozásom lenne.

Tovább »

Nyár eleje

Tüske című filmötletemet nem hagytam el, csak fejlesztem. A történet beleszorítható egy 120 perces filmbe, de minek.

Mert minden forgatókönyv-író nagyfilmben gondolkozik, az olyan elegáns. Ugyanakkor – hacsak az ember nem száll bele a nagy lenyúlási rendszerbe – esélyem sincsen a közönségig való eljutáshoz.

És az Isten Adta Nép a tévésorozatokat nézi. Például a Clone Wars című filmnek a port.hu-n ma 220 kommentje van, tévésorozatának 7.421 kommentje. Árva angyalnak 34.767, Barátok közt-nek 20.860, Dr. Csontnak 16.615, Bűbájos boszorkáknak 2.749. (Tűzvonalban 911 komment, bár ennek nagy része stohl gyalázása.) Ellenpróbaként: Apocalypto 505, H.P. és az azkabanni fogoly 212, Nyolcadik utas a halál 268, Avatar 4.478, Karib-tenger kalózai (első rész) 256 komment.
És már van úgynevezett webes sorozat, ahol a szerzők saját szórakozásra (on spec) készült filmjüket indíthatják, és onnan siker esetén a műsorszórók átveszik.

Ennek megfelelően most a főszereplőket, ellenfeleket és háttérszereplőket dolgozom ki. Párhuzamosan a sorozatbibliát is készítem, természetesen rajzokkal támogatva. A május 13-án nyílt közös kiállításon is az ide tartozó képeimet állítottam ki (nagy sikerrel). :-)

Volt rendkívüli évfolyam találkozónk Visegrádon. Molnár István barátommal együtt mentünk. Péntek este érkezett hozzám Pécsről, szombat hajnalban indultunk tovább, hogy időre ott legyünk. Este részt vettünk Tonió kiállításának megnyitóján.

Reggelire a kapkodásban sikerült olyan tükörtojást sütnöm, hogy Gordon Ramsay leordította volna a hajam. De István fegyelmezetten, szó nélkül elfogyasztotta. Azóta is szégyellem, Gasztonnak kellett volna adni, és egy új adagot sütni.

53-an végeztünk, 19-en jöttek el Visegrádra. A többiek vagy meghaltak, vagy haldokoltak, vagy temetésen voltak, vagy eltűntek. És néhányan csak úgy nem jöttek el. Bánhatják. Sokunknak különös szabásminta van a testünkön. A sportbaleseteim után kapottakkal elő sem álltam, mert helyezést sem kaptam volna a bemutatottak között. Tátrai barátom például annyit kergette a fatolvajokat, hogy mostanra lesántult a jobb lába. Ennek ellenére másfél nap alatt három (szakmai és turista) kirándulást tartottunk és a nap énekléssel és beszélgetéssel fejeződött be.

István hazahozott. A kapu előtt kb. 364 másodpercig kerestem a kulcsomat, egyre jobban kétségbeesve. István együttérzően szemlélte az előadást, majd a végén ezt mondta: „Mintha csak magamat látnám:” :-)

Előző posztomban említett körforgalom elkészült. A forgalom tényleg gyorsabban halad rajta keresztül. El kell ismernem, pedig nem vagyok a körforgalmak híve. Viszont a VOLÁN járatok útvonalát módosították, mert nem bírnak az autóbuszok a körforgalom ívein áthaladni. Mondjuk alkalmazhatna a VOLÁN kisebb buszokat is, hiszen a helyek kihasználtsága 50 % alatt van. A módosított útvonal kanyarjain is alig bírják a hatalmas (és félig üres) buszok átküszködni magukat. A vízelvezetés is problémás. Eddig a csapadék a felszínen futott le. Most a kanyarodást vezető szegélyeket a víz sem bírja bevenni (mint a buszok), és átbukva a járdán mos el mindent, ami nincs lebetonozva. Be lett tervezve két víznyelő, de annak rácsai nem engedik át a zivatarok vízmennyiségét.

Írtam madarasnak, hogy ha az áruházukban aktuálisan nincsen kiadva egy helyiség, az új bérlő megjelenéséig kiállíthatjuk-e képeinket a kirakaton belül, a közlekedő térből látogathatóan? Mivel Dunakeszi lakosságának nagy része csak alszik itten, és célunk: hogy itt otthonosabban érezzék magukat. Ha kultúraéhesek, ne maradjanak munka után Budapesten, hanem itt is nézzenek körül, ha valami szépet akarnak látni. Mivel a lehető legtöbb - helyben és a körzetben lakó - embernek akarunk bemutatkozni, erre a legideálisabb hely az áruház területe. Az akció nem kerülne többe, mint kinyitni a helyiséget, a kiállítás felállítása után bezárni. Az új bérlő megjelenésekor a képeket azonnal eltávolítjuk, hogy ne okozzunk akadályt a bérleti viszony megkezdésében.

Az első elutasításon már túl vagyok, a második levelet már elküldtem. :-)

Tovább »