Kárász

The Devil is on the Loose

Öregfiúkkal most Baranyában találkoztunk össze. Megnéztük a bánáti bazsarózsa érdekében tett beavatkozásokat. A terület eredetileg viszonylagos mezőgazdasági művelés alatt volt, amíg a szorgos svábokat békén hagyták. Aztán az egész elvadult, és benőtte a galagonya meg egyéb áthatolhatatlan cserje.

Most ebbe a dzsungelbe beleirtottak kisebb kerteket, és ezekben újra nyílik a bazsarózsa. Jól megnéztük.

A hosszú hétvége alatt még kipróbáltam az új céltáblát. Elég jól sikerült a közepébe találni.

Voltunk még állatkertben, itt a zsiráfokat fényképeztem leginkább, mert tervezek egy zsirodil nevű meseszörnyet. Ennek - leszámítva a kétfejűségét és szárnyait – zsiráf teste és krokodil feje van. És a bőre is krokodilbőr. Ehhez kellenek a mozgástanulmányok. És ha már Városliget, akkor pár fénykép készült druszámról és a környező szobrokról is.

Képgyűjtést kezdtem a neten, mert tökéletesíteni akarom a zsebkönyveim használatát. Nem vagyok maradi, természetesen van notebookom. De azért egy füzetnek a súlya sokkal kisebb, arra rá lehet ülni, le lehet dobni az emeletről, vízbe is lehet dobni, mérsékelt égetést is elbír, és még sok mindent: ami társaságomban történhet vele. Most itt tartok a jegyzetfüzetem fejlesztésében:

Szóval a nagy szörfözés közben találtam egy ilyen rajzos naptár/naplót:

Nagyon tetszik, én is elkezdtem most májusban, a cetliket a szöveg közé illesztem.

Május elsején hatalmas napsütésben a kertben lunyáltunk. Mióta nem kell fölvonulni, nem is esik elsején. A levegő és a föld tele volt a nyárfa termésével. Mit tele volt, a talajt posztó vastagságban fedte a vatta! Ezzel nincsen semmi baj, csak undorító és gyúlékony. Túlélő tanfolyamokon ezt vagy az intim betétet használják tűzcsiholáshoz. Estefelé szemközt a Lóverseny Vállalat területén meg is gyulladt. A Lovi területe nincsen rendesen kézben tartva, ezért a növényzet rendesen elvadult, és a bunkó népség ezt mindjárt szemétlerakásra használja. A vatta szép csendben leéghetett volna. De a száraz ágak és az eldobált gumiabroncsok hamarosan lángra kaptak. Nem vettem észre. Szomszédom hívott, hogy nincsen otthon, és a felesége hívja, hogy azonnal hívja ki a tűzoltókat. Én sem tudtam a tűzoltók számát (105). Akkor már 500 méteres körzetből mindenki összeszaladt a látványosságra. Filmeztek, fényképeztek, sétálgatva hívták a többi unatkozót. Mire szomszédommal a beszélgetést abbahagytuk, már meg is jöttek a tűzoltók. Tulajdonképpen hagyták a vattát és szemetet elégni, aztán a parazsat lelocsolták. Pár napig problémás volt az internetezés, amire a szolgáltató rájött, hogy a megégett kábeleket ki kell cserélni.

Szerdán kulcsmásolás miatt jártam be a környéket. Nem szeretem a Mr. Minitet, kerestem egy helyi kisiparost. Este pedig Drowsy Druid Abasc nevű druidatársam mángorolta ki Friderikusz idegeit a tévében.

Csütörtökön leszedtem a téli szigetelést, nagyot takarítottam. Csak az ablakpucolás maradt el szokás szerint. Nem lehet mindent egyszerre! Próbáltam esőt idézni, de nem találtam Kovács Kati megfelelő lemezét. Találtam viszont egy darab műselymet, és így sikerült elkészíteni az új kamizát a polcra.

Péntek délelőtt érkezett levél a viborgi adminisztrációtól, hogy az ösztöndíj kérelmem megérkezett és szabályos. 22-én döntenek az elfogadásáról. Ha megkapom az ösztöndíjat, júniusban mehetek Dániába rajzfilmes szemináriumra az Unió pénzén. Saját pénzen nem megyek, az kell az ingatlanadóra. Többi tevékenység főleg a ballagás körül forgott.

És éjszaka elmentem a Kék Yukba, mert Erikék ott mutatták be új lemezüket. Volt headbang, hörgés, hangerő. Végén közkívánatra előadták Rózsi „Hogyan tudnék élni nélküled” című nótáját death metal változatban.

Az esemény sikeres volt. Remélem jól fogyott a sörnyitónak is használható adathordozó a zenéikkel.

Szombaton szúnyoghálókat készítettem.

Vasárnap vasárnapozás volt. Fő attrakció a kerti tűzhelyen készült csontleves.

Ma végre esik. De azért körbejártam, mivel nem vagyok cukorból. Bringával akartam, de a hátsó le van eresztődve.

All-In kávéházban van egy kiállítás: hatalmas pacák. Az eladólányt ismerem régről. Szerinte a pacák olyan depressziósak, hogy sírva fakad tőlük. Küldtem nekik linket képeimről, és ajánlkoztam egy kiállításra.

VOKÉ-ban egy buddhista kiállítása van. Grafikák és maszatolások, védikus szövegekkel kiegészítve. Vincze és Magyar megdicsérte a vendégkönyvben. Én képeim jobbak. Most kivételesen nem írtam ezt be a vendégkönyvbe.

Tovább »

Esőtánc

Mintha már említettem volna, hogy rákattantam a cajun konyhára (+ a cajunok történetére is). Ma jelentős lépést tettem a cajun burgonya készítésében. Mert eddig csak tepsiben sikerült. Fritőzben úgy lehet, hogy a krumpli hasábokat kisütöd, aztán ahogy kihalásztad a zsírból, azon forrón beleforgatod a fűszeres prézlibe. A prézli szépen rásül a krumplira, amíg a tálalással tökölődsz.

Rengeteg képet töltöttem fel, most az egyszerűség kedvéért a kollekcióra hyperlinkelek:

És beolvastattam a régi családi fényképeket is. Kell ezeket menteni, mert a képek a gondos előhívás ellenére lassan elmosódnak. Programozás tanulás során megtanultam Szomorú Lópofától, hogy menteni, menteni, menteni! A háromszoros felszólítás nem nyomatékosítás, hanem azt jelenti, hogy legalább 3 helyre kell mindent menteni, ha nem akarsz sírni vagy bosszankodni jövőben. DVD-re, pendrájvra, FLICKR-re jelen esetben.

Ez a kép itt nagymamámról készült, a fehértemplomi színjátszó körben. Ül a rokkánál, mögötte jobbról és balról hatalmas bajusz.

Fehértemplom anélkül, hogy a legkisebb mozgást végezte volna, hirtelen Szerbiában találta magát. Nagymamának azt tanácsolták, hogy sürgősen menjen a távol került Magyarországra, ha meg akarja érni a holnapot. A csetnikek egy-egy ékszer átadása után mindjárt transzformáción estek keresztül, véres kezű gyilkosból készséges embercsempészek lettek. Nyaklánc, gyűrűk szépen fogytak észak felé menet. Amikorra elért a Maroshoz, már csak a fülbevalói maradtak. A révész az egyikért átvitte a biztonságos oldalra. A fél pár fülbevalót a 80-as években gyűrűbe foglaltattuk. Jó lehet még egy következő menekülés során.

Hét végén jobbnál jobb programok versengtek itten: madártani egyesület fényképei, fúvós-zenekar évi koncertje, Hot Jazz Band. Raindance nyert: filmírás és rendezés témában volt náluk beszélgetés.

Gondolatok a jegyzeteimre támaszkodva:

Filmírás csapatjáték. Egy hetes műhelymunka úgy zajlik, hogy első két napon bemutatkozás, beszélgetés: a prodjúszer kezd izgulni. Második három napon mindenki csak ül és néz: a produszőr már nagyon ideges. Utolsó két napon mindenki veri a klaviatúrát, és semmibe veszi az ordítozó producert. Határidőre kész a script. Eszembe jutott erről Rejtő Jenő esete. Család fölkelt nem nagyon korán, belvárosi szokás szerint. Rejtő már akkor az ablakban állt egy szál házikabátban. Nézett kifelé, és a szőrt nudlizta a mellén. Család élte a kispolgári életet, reggeli, indulás, érkezés, cseléd ugráltatása, stb. Kerülgették Jenőt, de ő csak nudlizgatott. Anyós egyszerre besokallt, elkezdett pampogni, hogy más ilyenkorra már learatta a tőzsdét, felforgatta a világot, ez mag csak itt áll, és bambul az utcára. Rejtő elrévült szemekkel megfordult, és ezt mondta: „Hagyjon, anyuka! Nem látja, hogy dolgozom?”

Crossmédia: a filmre ráépülnek események, mint rajongói találkozók, filmzene koncert, megregényesítés, tévé sorozat, képregény, comic strip, háttéranyag kiadása, különböző blogok és honlapok, számítógépes játék, stb. Zárójelben: az egészből a mozifilmet ki is lehet hagyni, úgy is működik. Tévésorozatként még a nézettsége is nagyobb lesz.

A kritikát a forgatókönyv-írók el sem olvassák (egyénként senki sem a kritikusokon és újságírókon kívül). A forgatókönyv-írók és egyéb kreatív alkotók sokkal többet merítenek a rajongói oldalak csacsogásaiból. Ötleteket, információt és lelkesedést kapnak ezekből.

Megint előjöttek a jellemfejlődéssel, ami egy nagy marhaság. A sematikus szocreál filmekben kötelező volt a jellemfejlődés. Például Szása Ugorjonovics Prosztata belép szülei tudta nélkül és ellenkezése ellenére a komszomolisták közé. Aztán följelenti apját fekete vágásért, anyját gabonarejtegetésért, nagyapját, hogy nem énekli elég lelkesen a leningyászindulót. Nagybátyját csak azért nem jelenti fel, mert a testvérei váratlanul agyonverik. Gyönyörű temetésével zárul a film, ahol a párttitkár hatalmas beszédet mond, és a háttérben hintáznak a gaz kulák rokonok az akasztófán. Itt aztán van jellemfejlődés. Nem úgy a Gyűrűk Ura trilógiában (eltekintve Tuc Peregrin esetét), vagy Jackie Chan összes filmjében. Igaz, hogy ezeknek a filmeknek a vetítésekor nem állja el a kijáratot az Ifjú Gárda, és befelé sem kell a népet erőszakkal terelni. Bruce Willis vagy Nikolas Cage jelleme pedig száz filmen keresztül sem fejlődik. Mégsem csökken a nézettségük.

Lóth Balázs beszélt a filmrendezésről. Nagyon gyorsan beszélt. Így három és félszer több információt adott át ugyanannyi idő alatt, mintha mondjuk Bereményi Géza lett volna az előadó. Mindjárt rákattantam, amikor láttam a bemutatkozó-klipjében, hogy a HEROES VI. trélerét ő készítte. Számítógépes animáció! Rengeteg közvetlenül használható, illetve általános tanácsot mondott, ezeket külön mentem le.

Végül kijelentette, hogy

FILMKÉSZÍTÉST ISKOLÁBAN MEGTANULNI
NEM
LEHET.

Vagyis muszáj magamat benyalnom minél több produkcióba, mielőtt a filmem készítésébe belevágok.

Tovább »

Leghűségesebb

Van a kutyám: Gaszton. Öreg már és romlanak az erkölcsei. Nem érti a magyar szót, mert belga (juhász). 12 éves, ami kutyában magas kor. De azért annyira nem vén, mert ki lett herélve. Azt kéne nekünk is, ha tovább akarunk élni.

Egyik metszőfoga kitörött. Vitatkozott februárban egy nála kétszer nehezebb kutyával, aki odatartotta a lábát. Aztán visszavette, de elkésett: egy metszőfog állt ki a csüdjéből. Gasztont nehéz megharapni, mert vastagabb a bundája, mint egy átlagos kutya szemfogának a hossza. Nem szereti a tisztálkodást, mint a vének. Ennek megfelelő a szaga. De most már le fogom rángatni a Dunához, és addig úsztatom, amíg az összes csimbókja szét nem ázik. Aztán több napos gerebenezés következik.

És azt sem szeretem, hogy csak fekszik. Mindig az utamba és keresztbe. Meg se moccan. Olyan, mint a dög. Persze mielőtt elindulnék az ásóért, megnézem, hogy a nyelve még a szájában van-e? Mert a döglött kutyának kiesik a nyelve a földre. De akkor jön a postás, és mindjárt vége a melankóliának, Gaszton őrjöngve rohangál a kertajtó és a kocsikihajtó között.

Elmentünk meghallgatni Fábián Julit. Orfeumba. Jó drága hely, pedig egy pincében van. Fábián Julinak csak az első szünetig bírtuk az előadását. Nem azért, mert problémás volt a hangképzése. Büdös volt és meleg a pince, és nem is láttuk a színpadot.

Megrendezték a Nagymarosi Képzőművészeti Egyesület tavaszi tárlatát. Korán fölkeltem, hogy a kiállítás felállításában segédkezzek. Közben felhívott Peti Sanyi, és beszélt 40 percig. Én meg álltam a fürdőszobában egy szál telefonban. Bátortalanul javasoltam, hogy jöjjön velem Nagymarosra, ha már ennyire ráér. Jött, mentünk. Mire odaértünk, már az összes kép a falon volt. Enyhén ki lettünk mosolyogva. De ez nem akadályozott meg abban, hogy meglátogassuk Magyar Miklóst.

Mindig ideírom a gyengébbek (vagyis mindenki) kedvéért, hogy a kurzort a képre lehet vinni. Ha a kurzor nyíl formájáról kesztyűs és mutogató kézzé válik, akkor át lehet klikkenni egy képtárba. Ami valamilyen szinten összefügg a képpel. A képtár vagy galéria, vagy diavetítés formájú. Ha már meguntátok a képeim gyönyörködését, vissza lehet a blogba navigálni. Legegyszerűbben az ENTER fölötti balra nyíllal.

A kiállítás megnyitása során nem fényképeztem. A képek 5 év terméséből lettek kiválasztva, minden tagtól egy. Ennek megfelelően a színvonal a megszokottnál is magasabb volt. Kellemes társasági esemény volt (lányok egy tálca süteménnyel, fiúk egy üveg borral érkeztek), jól elbeszélgettünk. (A flakonban hozott házi borok jobban fogytak, mint a védett borvidékek palackozott borai. Talán azért, mert szőlőből készültek?) DUNART és NAKE közötti kapcsolat is szorosabbra szövődött, Békefi András például szívesen állítana ki DK4-gyel alkalomadtán. Egy kép Andrástól:

Voltunk Pécsen. Megnéztem az épületet, ahol jövőre kiállítok:

És körbejártuk a Mecsekben a Rotary körsétányt. A megfelelő termőhelyen kaszálni lehetett a medvehagymát.

Hazafelé Siófokon megálltunk. Hát ott is van idétlen szobor rengeteg. Azt hittem, ez Dunakeszi jellegzetessége. De Siófok ebben is túltesz Dunakeszin. Hiába, régebbi város.

Elkezdtem menteni az egyetemi firkafüzetem képeit. Bár valószínű, hogy papír alapon jobban túlélik az idők viharait. Egyetemen azt szerették az előadók, ha jegyzetelünk. Én meg nem. Ezért jegyzetelés helyett egy firkafüzetbe firkáltam és írtam mindenféle asszociációt. Előadók azt hitték, hogy elmélyülten jegyzetelek, én pedig bíztam abban, hogy így tudom ikonografikus élménnyel megjutalmazni a hálás utókort:

Tovább »

Komárom

Átadták a Hit pajzsa kitüntetést: Katona István atya kapta idén. Az ünnepségen laudálták, méltatták, tapsolták. Aztán szerényen leült a sarokba. De bíboros úr maga mellé hívta az asztalfőre. Megvalósult Lukács 14,7-11-ben leírt példabeszéd a szerénységről.

Nagymaroson megtartottuk az évkezdő osztályfőnöki órát. Lesznek táborok, kiállítások, találkozók. És lesz mostantól zsűri a kiállítások előtt. Ez végzetes lehet, mint volt Dunakeszin a női képzőművészek egyesületére. Ugyanis NAKE nem a képzőművészek forradalmi élcsapata, hanem ötye, amit a lelkes helyi rajztanár tart össze már 30 éve. A zsűrizés sérthet hiuságot, megszüntetheti az összetartást. Ezt jól kibeszéltük Miklósnál, de minek.

Egyébként alakul 2013-ra újabb kiállításom Pécsen, majd csepegtetem az információkat az előkészítésről.

Körösiben pedig Józsa Juditnak volt kiállítása. Készítettem képeket, de a felét ki kellett dobni az autófókusz miatt.

A forgatókönyvhöz most már a karakterrajzokat kezdem simogatni. Először a vadászviseletet dolgoztam ki,

aztán Mindester környezetét.

Mindester egy legkisebb királyfi, nevét a mindestens német szóból eszkábáltam. Egyébként nem egy szerethető alak. Abból is látszik, hogy ő olvassa egyedül a szigeten a Hülye Járások Minisztériuma bulletinjét. (Illusztráció a HJM-ről:

Zárójel bezárva. A főhős egyik antagonistája, de megpurcantással ki lesz írva a seregszemle végére.

Fölpattantunk és átmentünk Révkomáromba. Ott nem volt nemzeti ünnep, ugye. Azért mi nem raktuk le a kokárdát. Csak egy proli köpött ettől. De ahhoz már hozzászoktam itthon: néhány proli kötelességének érzi, hogy köpködjön, ha a nemzeti jelképeink valamelyikét látja. Az óvárost és az erődöt néztük meg, képek itt, a képre kattintva:

Sétáló utca van, és kialakították az Európa Udvart. Utóbbi kicsit olyan, mint Vajda-Hunyad vára: építészeti gyűjtemény. Az egyes házak Európa arctalanodás előtti építészeti stílusai szerint épültek. Az udvar tele van oszlopokon álló Kárpát medencei királyokkal és hősökkel. Értelemszerűen ezek nagy része magyar.

Az erőd látványa lehangoló úgy általában.

De nekem nem, mert én az épületeket eredeti állapotukban is látom gondolatban. És ugyanilyen volt a gödöllői kastély is pár tíz éve. Ide másolom az erőd ismertető szövegét:

Mint látható, hisztérikusan kerüli a szerző a „magyar” szó leírását. :-)

Ennek ellenére egy emberen kívül mindenkivel tudtunk magyarul beszélni. (Annak az egynek beszédét is jól megértettem romokban heverő orosz tudásommal.) Nagyon kedvesek voltak a múzeumban, erődben, vendéglátókban.

Egy napnál több időt nem érdemes a látnivalókra szánni.

Tovább »

Gyula 2012

A blogtér hihetetlen lelassulása miatt harmadára esett a naplóm olvasottsága. Arra magyarázom a lassulást, hogy a blogteret eredetileg a „Magyarország célba ér” program szponzorálta, ami már talán nincs is. Bejelentkeztem a blog.hu-ra, és kimentettem az eddigi írásokat: készülve a blogtér leállására. Ettől úgy megijedt a lap, hogy mindjárt kijavult. :-)

A nagy hidegre való tekintettel fölmentünk Nagymarosig, hogy megnézzük a szigetcsúcson a jég torlódását. De a rendkívüli hideg időjárás ellenére fél méteres turzás sem volt. Tudják is ezek ott a központban, hogy milyen a rendkívüli időjárás? Szibériában bezzeg! Patkónyomból ittuk a vizet.
És a vakok fehér puskát kaptak.

Viszont volt rengeteg vízi madár. Fényképeztem, amíg a hideg miatt a gép akkuja lemerült. Sajnos emiatt nem tudtam leképezni a sétát a kóspallagi erdőben. A csipkebogyó már nagyon finom. Fagy miatt húsa összekásásodott, fanyar íze is elmúlt. Hazafelé bementünk Vácon a piac melletti kávézóba felmelegedni. A tulaj háromszor is föltörölt körülöttünk, mert a bakancsok talpából lassan olvadt ki a havas sár.

Leutaztunk Gyulára, pár napra. Télapó egy fergeteges fináléval búcsúzott éppen a Kárpát medencétől. De már gyenge, nem lesz nagy feladat a busóknak betuszkolni őkelmét a koporsóba. Gyulán alig láttunk embert. Vendégek szinte semmi, mert nincs szezon, az őslakók pedig elmerültek a munkahely - kocsma - televízió Bermuda-háromszögében. Szép volt az üres utcákon a hóesés. Fregatt éteremben ebédeltünk. Készítettem pár képet. A pincérnek megígértem, hogy elküldöm nekik. De az étteremnek se honlapja, se emil címe.

A vár és benne a kiállítás nagyon szép. Sokkal roggyantabbra emlékszem.

Öt kiállítást néztem ki a port.hu-ról. Ezek közül kettő van nyitva. Nem valami friss adatok vannak port.hu-n sajnos. Tájékozódás végett bementünk a tourinform irodába is. Többen dolgoznak ott, mint a Dunakeszi polgármester kabinetjében (alpolgármesterekkel együtt). Ennek ellenére ők sem tudtak programot ajánlani. Hát akkor irány az Erkel Emlékház. Nagyon szép. Mindjárt az első szobában egy olyan tűzhely, amilyent legközelebbi átalakításkor a konyhába fogok beépíteni. Persze csempézettet.

Ott ajánlották a Ladics házat. Szelfmédmenek családja fölküzdötte magát 150 év alatt nulláról a város leggazdagabbjává. A történet megszakad az oroszok megérkezése után. Két utolsó gyerekről annyit tudtunk, hogy semmilyen munkát nem kaphattak, ennek ellenére nem voltak hajlandók éhen halni. 20 év küszködés után házukat és gyönyörű bútoraikat a városnak adták tartásdíj ellenében. A bútorok gyönyörűek. Sajnos fényképezni nem lehetett, de erről a LINKről meg lehet nézni.

Ház mellett a 100 éves cukrászda. Biztos a fogyókúra kudarca, ha nem fordulsz az ajtóból vissza!

Az Élővíz csatornában a récék már kezdenek párba állni. Ez náluk tényleg holtomiglan megállapodás (állítólag). Egyik gácsérnak - jobban megnézve - egy nyílvessző áll ki a hátából.

Kézi számszeríjból lett kilőve. Általában önvédelmi célból veszik a népek ezt a játékszert. De nem lehet valami hatásos, ha egy kacsát sem lehet vele megfektetni.

Sörpincében gombával és velővel töltött bordát ettem. Ebben az az újdonság, hogy a kergemarha kór óta most ettem először velőt. Ági cipóban tálalt szarvasragut választott. Az is nagyon finom, a cipóból sem maradt semmi. Huncut, aki nem eszi meg a tányérját. (Vagy kanalát?)

És a fürdőbe is elmentünk. A medencékben német hosszúkávéra hasonlító lé hullámzik. Állítólag gyógyhatású. Nekem annyi jót okozott, hogy könnyen tudtam a lábamról a körmöt levágni. De Áginak sajnos úgy megfájdult tőle a dereka, hogy alig tud járni.

A kirándulásról 95 jó képet készítettem, ITT lehet megnézni.

Tovább »

Orosz féreg

Eshetne már a hó. Szegény Gaszton szomjazik: a víz hamar kővé fagy az itatójában. Ha lenne hó, azt falná amikor szomjas. Madarak sem találnak a kertben innivalót, de azok elszállnak a Dunához inni.

Nézem a vízállást rendszeresen. Tőkés récék mellett már van kormorán, szárcsa és valamilyen bukó is. Próbálom lefényképezni, de lebukik a víz alá. És akkor merül fel, amikor lemondok a fényképezésről, persze egészen máshol. Mire újra előkapom a gépet és fókuszálok, már megint lebukik.

Farsang alkalmából csörögefánkot sütöttünk. Forgácsfánknak is hívják. Farsangi fánkot mellőztük a fogyózás miatt. Most kezdtem a második szériát a fülkínzóval. Súlyban leküzdöttem magam 84 kilóról 77 alá, derékméretben 104 cm-rel kezdtem, most 92 cm. Persze felüléseket is kell csinálni, hogy kockás legyen a hasam és ne löttyedt.

Óbudai Társaskörben meghallgattuk a Hot Jazz Band-et. A pénztárban közölték, hogy már csak 2 jegy van. Mivel pont elég, nem sokat ellenkeztünk és megvettük. Helyfoglalás érkezési sorrendben, ezért semmilyen hátránya nem volt a késői jegyvásárlásnak. A zenekar szokásos késéssel bevonult. Frontember a jóakarat elnyerése végett bemutatta a zenészeket. Mikor rámutatott egy hátul állóra, hogy „ő fog bendzsón gitározni”, már tudtam, hogy jó helyre érkeztünk.

Vasárnap sétáltunk a Várban. Éppen őrségváltás volt. Egy embernek álcázott bolsi ügynök elkezdett gúnyolódni, de aztán hamar elódalgott, mert senki nem volt vevő a cinizmusára. Sétáltunk még a hideg napsütésben, aztán jól átfáztunk. Melegedni beültünk a Ruszwurmba. Szomszéd asztalnál kisfiú dobostortát élvezett, anyukája és nagypapája örömére. Amikor még kisdiák voltam - vagyis alsó tagozatos – minden bizonyítványosztás után a család egyenesen hozott a Ruszwurmba. Dobostortát kaptam (tesóm is). Hogy az édes íz kapcsolódjon a tudatalattiban a sikeres évzáráshoz. Nem ám, hogy a gyerek hazatámolyog nagy verekedések után, és szülő kiszól a konyhából: tedd a bizit a szekrényre, majd valamikor aláírom.

Ruszwurm egyébként szépen fejlődik, tartja a lépést a többi cukrászdával. Majdnem sorban állás van az asztalokra várakozva. Csak azt furcsálltam, hogy  felszolgáló nem tud információt adni a választékról. Kérdeztük, milyen a kastély karamell torta, de csak az árát tudta. Még soha sem kóstolta. Gordon Ramsay biztos rendesen lekiabálná ezért a válaszért.

Rita elkezdett újra rajzolni, és fényképész tanfolyamra is jár. Most testrészeket rajzoltatnak. Minden akadémikus fogást végigcsináltatnak. Egyfelől helyes, mert csak azután kezdje meg a rajzoló a saját stylusát kialakítani, ha már van mit hanyagolni. Másfelől viszont nem kell a fényképezőgéppel versenyezni. Nem is lehet, nem is érdemes. Néztem a fényképész jegyzeteit, na ott leesett az állam. Még mindig filmes, hagyományos gépeket tanítanak. 78-ban mondta Farkas Balázs, hogy a fényképezésben csak a digitális technikával szabad foglalkozni. Pedig akkor még élt a COCOM lista. Filmeseknél ma is a sznobizmus csúcsa a hagyományos „filmre forgatás”. Aztán egy vegyész hülyesége miatt az anyag negyede eltűnik, és lehetetlen az újraforgatás. Ez történt legutóbb Hajdú Szabolccsal a Bibliotheque Pascal forgatásán. Egyébként most áll át az összes mozi a digitális vetítésre. Sőt a moziknak sincs nagy esélye, mert a nép hamarosan számítógépen vagy mobilon keresztül fogja a „filmeket” nézni. Néztem a tananyagot, blende és időbeállítás, vegyészet, ilyesmi. Kompozíció, szoftverhasználat semmi. (?)

Magyar Miklós javasolta (finoman rám parancsolt), hogy induljunk valami zenei képpel a Zene Világnapja rendezvényen. Jó kis képzavar. Kis Téli Zöld sorozatomból úgyis pótolni kell a negyedik képet, mert valakinek odaadtam. A kép alsó harmadában zenés ébresztő: 120 Rezes Bandi fújja az apát tornya előtt. Zarándokok futnak elfele.

Képrészleteket is kiraktam, lehet mobilra háttérképnek tölteni.

Kollázsoláshoz kéne már anyag, mert a törzsállomány lefogyott. Kunyizok is ismerősöknél, hogy munkahelyről gyűjtsék be a tavalyi naptárakat például. Régebben jöttek az áruházi katalógusok. Azokban príma képanyag volt. Fejezetenként legalább 3 teljesoldalas kép. És a termékleírás olyan alapos volt, hogy értelmező szótárként is lehetett használni. De ma már kinek mit mond ez: Quelle, Otto, Burda, Neckermann? Burdában még térképet is adtak:

Tegnap voltunk Vácon. Tibi mutatott egy régiség raktárt. Hát ez óriási. Ilyenekről szoktam álmodni. Száz métereket megyek kredencek, thonet halmok, porcelános vitrinek között. Még hintadisznó is volt. Sajnos csak a mobilommal tudtam 2 ócska képet csinálni. Majd legközelebb.

Másik kép még ocskább, ki sem teszem.

Tovább »

Mellény

Voltunk megint Kaposváron. Hamar, reggeli nélkül indultunk, hogy minél kevesebb időt veszítsünk a bűnös városon átkelés közben. Váli völgyi benzinkútnál reggeliztünk, már sokadszor. És már sokadszor itt találkozunk a kólásokkal. Összekötik a kellemest a hasznossal: együtt reggeliznek, és közben parancshirdetés van. Nem szoktam kagylózni, de azt meghallottam, hogy senki se tervezzen nyárra szabadságot. Hát igen: a korcsolyaélezők nyáron, a kólások és légkondisok csak télen mennek szabira.

Leképeztem a reggeli tálalását:

Teáztunk, mert az nálunk nagyon megy. Kanna mániámról már tudósítottam. Néztem a japán teaszertartást is, hátha többet ad az élvezethez. De nem tudok azonosulni a hasalva meg térden szenvedve unatkozással.

Most a kínai teaszertartások divatja indul. Nézem: óriási mosogatások és öntögetések után minden tocsog a vízben, és az ember kap egy kupica föld ízű sárgászöld levet. Elfogadom, hogy egy írástudatlan barbár vagyok (Kínában), aki még pálcikával sem tud enni, de akkor is inkább kádban fürdök, és nem teaházban. Íjászatban sem az a célom, hogy minél eredetibb íjjal és autentikus öltözetben tartsak bemutatót, hanem hogy minél nagyobb távolságból állítsam meg a célt.

Kaposváron megnéztem a Múzeumban a Rippl-Rónai kiállítást. Első meglepetés, hogy RR Józsefnek egy képe sincs ott. Ugyanis ez a testvérének, Ödönnek a gyűjteménye. Már ami megmaradt belőle világháború, szocreál idők selejtezése, és selejtezéssel legalizált lopások után. A névsor így is impozáns. De a képek 60 %-ára azt kell, hogy mondjam: az én képeim jobbak.

Viszonylag kevéssé kényszerít az élet arra, hogy a képeimet eladjam, nem is szoktam. De nem is tudnám. Mert pillanatnyilag a fizetőképes keresletet 10 ezerszer meghaladja a jó minőségű kínálat. A fizetőképes kereslet 98 százalékát pedig sznobok vagy befektetők adják. Sznobok csak olajjal maszatolt vásznakat vesznek. Befektetők pedig csak jó nevű halottak képeit. Egyik halmaz igényeinek sem felelek meg. :-)

Harry Potterben, aztán Arcangelinél is olyan mellényeket láttam!

A mellényt nagyon bírom, emeli a megjelenést. Egyik munkatársnő sohasem hordott magánál kézifegyverként is használható női táskát, hanem valakivel kísértette magát. Azt mondta, hogy a pasik arra valók, hogy a ruhatárjegyet, autókulcsot, egyéb bizbazt valamelyik zsebükbe eltegyék. És egyben a biztonságot is megadják. (Legalábbis csak olyan pasikkal járt.) Az én mellényemnek négy zsebet tervezek, hogy minél több ruhatárjegyet, autókulcsot, egyéb bizbazt tudjak cipelni. Galléros, kétsoros fazon tetszik, de lent végig gombolva. Nem hordanám kigombolva az alsó gombot, mint a walesi herceg majmolói.

Kilós boltban akciósan vennék pár bársonynadrágot, és abból patchwork technikával varrom majd. Ezzel teljesül a 100 rongyból összevarrt is, a buddhista szerzetesek álma. :-) Ha kész lesz valamikor, majd kifényképezem ide.

Szombaton voltunk Palásti Renáta kiállításának megnyitásán Kertész29-ben. Sikerült fényképeim itt láthatók. Készült videó is.

Vasárnap Újpest Galériában megnéztük Káplár Ferenc kiállítását. Ajánlom nagyon, január 22-ig van a falon. Egyben kértem tanácsot Gelléri István úrtól - a galéria vezetőjétől - mint animációs filmgyártásban jártastól. (Dániában lesz egy konzultáció, ami érdekel.) Bőségesen ellátott tanácsokkal, figyelmeztetésekkel és véleménnyel. Nem mindennel értek egyet, de nem vitatkozni, hanem tanácsot kérni mentem, és azt kaptam. Köszönettel.

Tovább »

Stainless

Sajnos törnek az edények itthon, leginkább az üvegek. Megoldás talán az lenne, ha áttérnék a rozsdamentes acélból készült edényekre, mint az öregember a mesében. Az igaz, hogy neki fából faragtak poharat és tányért. De én nem vagyok öreg, és mivel skorpió vagyok, illik hozzám az acél. Kezdtem nézni flickr-ön az acéledényeket. És azt látom, hogy India nagyon jó minőségű árut készít. És ami méginkább, hogy nem csak külföldre (mint a kinaiak), hanem saját népének is. A koldusoknak is acél poharuk és tányéruk van. 30 éve még általánosan banánlevélről ettek, most például az Aranytemplomban ilyen acél tányérból vendégelik a zarándokokat:

Az Aranytemplomban egyébként egy hatalmas konyhát működtetnek a szikhek, ahol bárki önkéntesen dolgozhat, és a konyha bárkit ingyenesen vendégül lát. A fényképeken azt is látni, hogy az amerikai túristák csak ingyenesen enni szeretnek, önkéntesen dolgozni nem.

Képek között kalandozva találtam ezt (Pawel Maciejewski fényképe):

Ez a kínai tud élni. Lepukkadt környezetben, kopott és tákolt bútorok között porcelánból issza a teát. Egyedi, lábára szabott bőrcipőben. Vasalt nadrág, juhbőr dzseki. Borbélytól jön, talán mindennap jár oda? Hold arca van, ami az arcjóslás szerint okos üzletemberekre jellemző. Szolid nyereséggel kecsegtető gyors üzletet köt általában, mert a hosszadalmas üzleti tárgyalások egyszerűen untatják. Siang Mien szerint. :-)

Én nem vagyok eredményes üzletember, de azért én is szeretek a házam előtt ücsörögni, tettem is oda egy padot. Majd holnap lefényképezem, ha jó idő lesz. (Közben a holnap tegnap lett.)

De inkább úgy kéne, ahogy a kínai. Egy kis kávéházi asztal, két székkel. Az asztalra lehet rakni teát, kávét, könyvet, újságot, notebook-ot, hasonló hiúságokat. És nézhetem közben a kertemet. (Lesve a kis vakondot, hátha egy jól irányzott ásószúrással véget tudok a garázdálkodásának vetni.)

Nagyarcú dániai milliomosnő már lefitymálta a kertemet, hogy mit nézek rajta, ez nem a Riviéra. Milliomosnő népszerűsége nem nőtt ettől nálam, de a kert otthonosságát azóta igyekszem folyamatosan növelni. Most egy ilyes garnitúrával fogom meglepni a teraszt:

Csak a székek thonetből lesznek, az asztal fából és 4szögletű. És dohányzás nem lesz.

Aztán az egész teraszt fogom egy méterrel megszélesíteni. És lefedni, hogy esőben vagy napsütésben is ki lehessen ülni.

Most éppen nincsen pénzem, mert a kocsi műszaki vizsgáját összekötöttem a 60 ezres műszaki szemlével, és ez többe került, mint amire számítottam. (Ötször többe.) De ez a pénztelen állapot pont jó arra, hogy ne kapkodjam el a projektet. 

Tovább »

Lakcím bejelentés

Kedves és jó édesapám ezelőtt hetven évvel részt vett Európa egyesítésének akkori kísérletében. Mint orvos az ejtőernyősök között. Zsoldját vagyonkezelője (=nagypapa) egy pákozdi szőlő megvételébe fektette be. Talán ez volt az utolsó jó befektetése. Mert ez a szőlő valahogy elkerülte a tagosítást, a kolhozosítást, az elbirtoklást. Apa a szőlőt eladta 58-ban. Az árából vett egy wartburgot és egy házat Szentendrén. Vehetett volna - az akkori olcsó árakon - házat az Úri utcában, Balatonnál, Tokajban. De őneki Szentendre tetszett.

Mindjárt egy perrel kezdődött a birtokbavétel.

Én örököltem a házat, és vele az állandó szívatást. Nem sorolom, csak leírom a mait. Hátha jót tesz a pszichémnek.

Telefonos egyeztetés után átmentem Szentendrére, hogy fiamat állandó lakosnak a házba bejelentsem. Ez körmönfont és ravasz terveimnek része, ugyanis a ház valami kádárista hagyomány következtében üdülőként van adminisztrálva, annak ellenére, hogy lakóövezet közepén fekszik. Vagyis áll. És szeretném minél hamarabb lakóháznak tudni.

Csilingelő hóesésben leparkoltam a HÉV állomásnál. Onnan gyalog mentem a városközpontba. Így megspóroltam egy esetleges kerékbilincset, és megcsodálhattam a szentendrei adventi vásárt. Vásár két részből áll: egyik matyóhímzéses diznilend az ázsiai és amerikai turistáknak, a másik részen a szokásos forralt bor, büdös szappan, fazekas holmik. Sajnos nem láttam érdekes teáskannát. Mivel a bizonytalan időjárás miatt korán érkeztem, ittam a főtéren egy tejeskávét.

Rövid bóklászás után leülhettem a kedves ügyintéző elé. Erik késett, mert szintén a parkolóövezeten kívül hagyta a kocsiját, viszont a gitárerősítőjét nem merte benne hagyni. És így csak lassabb sebességgel bírt a városházára ráközelíteni. Addig is elkezdtem a piros-fehér űrlapot kitölteni, a hölgy pedig átnézte az iratpaksamétámat. Javasolta, hogy menjek föl az építési hatósághoz, ahol kapok egy igazolást arról, hogy a telekkönyvi számú ingatlanom postai címe azonos azzal a címmel, ahová Eriket be akarom jelenteni. Ugyanis a tulajdoni lapon csak az utca neve van, a házszám nincsen. Mondtam és mutattam, hogy az adóhivatal felszólításaiban ez a cím szerepel, de nem. Menjek föl!

Fölmegyek, benyitok. Két fiatal ül egymással szemben, semmitmondó beszélgetésbe merülve. Egyik udvariasan leültet. Elmondom, hogy igazolás kell arról, hogy a tulajdonlapon szereplő satöbbi. Melyik utca? Ja, akkor üljön át a másik ügyintézőhöz! Ugyanannak az asztalnak a másik sarkára. :-) Elmondom gyorsan újra, mutatom a paksamétát. Ügyintéző áthozza az irattárból a helyrajzi szám dossziéját. Abban csak az emésztő építési engedély kérelme van. Kérjek használatbavételi engedélyt. Vagy keressem elő ugyanezt. Nincs, mivel 1940-ben épült házra nincsen használatbavételi engedély. Akkor a feudalizmus még másképpen működött. De a ház itt van, bizonyítja az adóhivatal felszólítása. Az nem számít. Adjak be egy kérvényt, 2200 forint eljárási díjjal. Akkor talán karácsony után kézbe is kapja az ügyintéző, és helyszíni szemlével egybekötött eljárás után kiadja az igazolást. Amivel el kell járjak a földhivatalnál. Ha a földhivatal átvezeti az új címet, akkor bejelenthetem Eriket állandó lakosnak.

Lakcímbejelentőhöz visszamentem. Kérdeztem, hogy helyrajzi számra nem lehetne bejelentkezni, ha már ilyen szépen összejöttünk? Nem. És elmondta ugyanazt, mint az építéshatósági osztály. Ezután érzékeny búcsút vettem tőlük.

Kifelé menet találkoztam Erikkel. Átvettem az erősítőrendszer felét, és visszahurcoltuk a kocsihoz. Az egész tulajdonképpen a tejeskávén akadt el. Ugyanis már nincsen elég pénzem az eljárási díjra. Legközelebb januárban lesz. (Melegétel utalványt nem fogadnak el.)

Nem sürgős.

Tovább »

Forgató könyvezés

Fade In szervez egy beszélgetés sorozatot a filmíróknak. Első ilyenen annyian voltunk,  mint a kínaiak. A meghívott vendégek jó szóval, és szép szavakkal tartottak minket. Egy érthetetlen megszólalás volt csak Havas Ágnestől: miért van a megjelent 180 fő között csak 30 nő? Marhaság, és nem is témához tartozik. 

Sokkal fontosabb, hogy felhívták a figyelmet pályázatokra. És arra, hogy a producerek éhesek a jobbnál jobb forgatókönyvekre. Mivel éppen dolgozok egy jobbnál jobb forgatókönyvön, elkezdtem a pályázatot keresni, amit a királyi tévé adott ki. Egy oldalas szinopszist és öt-hat oldalas treatmentet kell beadni. Gyorsan megírtam Tüske történetének a treatmentjét, miközben még mindíg nem találtam meg a kiírást. Aztán telefonos segítséggel sikerült meglelni. Fél napig olvastam minden részletét, mert az ördög az apróbetűsben van - ugye - elrejtve. Hát itt egy táblázat kicsiny cellájában bújt el a ronda vörös. A MEGVALÓSÍTÓ kötelezettséget vállal. Hoppá! 

Most akkor MEGVALÓSÍTÓ kérdésében kezdtem kutatni. Végül elmentem a filmírók decemberi találkozójára az Ibolya presszóba. Először kaptuk Kolozsi László előadását: Az arisztotelészi poétika értelmezése Hollywoodban. Aztán körbekérdeztem, mi ez a MEGVALÓSÍTÓ? Hát nem lehet kikerülni, ez valami stróman. És a stróman az lenyúl, ahogy ismerem a fajtáját. 

A forgatókönyvet meg tudom írni stróman nélkül is, aztán adom el. A megvalósítást újra lehet pályázni, ahhoz már jó lenne egy magvalósítói elkötelezettség. Elvileg meg tudom valósítani egyedül is. De ha már lehet pályázni, akkor már miért én fizessek jogdíjat a felhasznált háttérvilág kifejlesztőjének, miért saját pénzből vegyem meg a játékszoftvert, amivel a mozit leábrázolom? És akkor már ki lehet adni a logó, a főcím és vége felirat szerkesztését. A zenét tuti nem tudom megcsinálni, pedig az meg tudja menteni az egész történetet: nem áll föl a néző egy kötelező, de unalmas résznél. És akkor már kellenek dizájnerek: népenként kell öltözetet, tárgyi és épített környezetet, frizurákat és ceremóniákat tervezni. Kellenek koreográfusok a táncokhoz és a küzdelmekhez. És végül szinkronhangok is fontosak. Majd ezekre kell megpályázni - a strómannal együtt - állambácsi pénzét.

Egyébként óriási játékszoftverek vannak. Most láttam egyet (Epicus Incognitus). Én nem steampunk környezetet akarok használni, de ez az ostoba ázsiai számítógépes játék tudja azt a háttér minőséget adni, amit szeretnék:

A mohácsi vészről készült most egy oktatófilm, az is egy számítógépes játékprogramot használt fel.

Mert 3D animációban gondolom a filmsorozatot megvalósítani. Nem úttörő feladat, most megy a Clone Wars,

régebben futott a Starship Trouppers,

vagy már majdnem a 20. folytatásnál tart a Final Fantasy.

Ez a színvonal képi megvalósításban, amit legalább el akarok érni. Ha már egy jobbnál is jobb jó történetet kitaláltam.

Akkor most megírom a szinopszist is.

Tovább »

Kannafüggés

Függő vagyok.

Teáskannafüggő. És eltörött a kedves teáskannám, pedig már 4 éve használtam. (Az a gyönyörű kormos a kép jobb szélén.)

Csak ennyi maradt:

Meg egy fekete a tuskóból. Nem sokáig bírtam magam visszatartani, vettem egy dizájnosat:

Csak ugye a dizájnerek a trendi megjelenés oltárán lelkiismeret-furdalás nélkül föláldozzák a használhatóságot. Vagyis nem lehet belőle a teát maradéktalanul a csészébe önteni. Lavórba ülve pedig nem jó teázni. Hírét vettem, hogy fazekasok gyűlnek a Zserbó elé, kezdtem is a pénzemet számolgatni. Amikor végre kint találtam magamat, nem lehetett visszatartani a kannák csodálatától. Mert volt sok és szép.

Elég hamar megtaláltam ezt a szépet. Már évek óta vadászom. Eddig csak kirakatokban láttam hasonlót, de nem adták el, mint utolsó és hibás darabot.

Kértem hozzá egy kisebbet is, rövid teaélvezethez.

És Ági meglepett egy szabálytalan kannával.

Megkértem, hogy mostantól lökdössön el az olyan kirakattól, ahol teáskannát kínálnak. De vasárnap magamra hagyott az Ázsia Centerben. Mindjárt begyűjtöttem egy hagyományos alakú fajanszot:

Gyanítom, hogy mostanában nem fogok újabb kannákra ráizgulni.

Szombaton megnéztük a 3 testőr legújabb filmváltozatát.

A számítógépes játék és a fantasy film keveréke, viszonylag hasonlít az eredeti történetre. Eltérően az eddigi feldolgozásoktól csak annyi szex van benne, hogy Jovovich kezet csókol a bíborosnak. A gonoszak között vannak szőke hajúak is! És mivel a film legkevésbé sem használja ki az antiklerikális propaganda lehetőségét, a Lukács György emlőin nevelkedett kritikusok kórusa egybehangzóan leértékeli a filmet. Pedig nyugodtan meg lehet nézni, megéri a jegy árát.

A film végleg meggyőzött, hogy nem érdemes 3D felárat fizetni. A sima vetítés ugyanúgy átadja a látványt, mintha piros-zöld szemüveges vetítést néznénk. 

Tovább »

DunArt Galéria

Ez itt egy sasász:

Hétfőn beszéltük meg a kiállítást. Mindjárt elején szembe jött velem, hogy szedjem össze a pénzt, vásároljam meg a büféhez az anyagot és állítsam föl a kiállítást.

Peti előadta, hogy szokványos megnyitó helyett performanszot kell előadni. Ezzel alig volt baj azon kívül, hogy a térbeli és műszaki feltételei nem adottak, nincs idő a bepróbálására, és többen nem akarják. Rövid 20 perces vita után lemondtunk a performanszról. Ezután többen felajánlották, hogy segítenek a kiállítás felállításában. Képeket hozták felesleges mennyiségben. Mondtam, hogy senki ne sértődjön, ha csak egy képe lesz a falon, ugyanis kevesebb a hely, mint ahány a kép. Pénzt is adott majdnem mindenki: 500 forintot fejenként.

Megvettem madarasban a bort, lónyálat, ilyesmiket. Tibi rendelt pogácsát egyik pékségben. Dunakeszi sok pékkel és finom kenyérrel áldott (már Krúdy is megírta).

Csütörtökön még készülődtem, amikor a fiúk fölhívtak, hogy átmennek a Holle Anyóba. Mert valami kereskedő bérli a szomszédos termet, és neheztel a kopácsolás miatt. Odaérve behordtam a terembe a képeket és elkezdtem rendezgetni. Közben fiúk visszajöttek enyhén piros orcával. Elkezdtük a képeket fölrakni a kibicelő semmittevők beszólásait figyelmen kívül hagyva. Persze a fiúkban alacsonyabb volt az ingerküszöb, ezért néha átmentek vitába. Általában kétszer annyian voltunk, mint ahány kalapács dolgozott. Ennek ellenére nagyobb sértődés és baleset nélkül a képek 3 és fél óra alatt függő helyzetbe kerültek.

Egyébként érdemes volt másfél évet duzzogni, mert a kiállítás előtt két nappal a paravánok le lettek festve. Igaz, hogy a festő nem glettelte le a paravánokon tátongó lyukakat és töréseket, de hát legyek elégedett a kis sikerrel is.

Utolsó pillanatban sikerült eltörni egyik grafika üvegezését. Rohantam át a szomszédos üvegeshez, akit tini koromból ismerek (jó régen volt). Elkezdett vicceket mesélni. Ötöt kezdett el, de háromnál beszóltam: hogy már ismerem. Mivel nem hagytam elmondani az ismert vicceket, csak 300 forintba került az új üveg.

Otthon beáztattam krumplit, filéztem és pácoltam hekket. Mert estére vártam István barátomat kedves feleségével. Tepsit megszórtam köménnyel, sóval és darált töpörtyűvel, ráfektettem a félbevágott krumplikat. Rátettem a fedőt és be a sütőbe. Aztán palacsintatésztát kevertem és feltettem a zsírt melegedni. Közben megjöttek Istvánék. Isten hozott pohár, lepakolás, örvendezés. Aztán kimentünk a konyhába és vége lett rövid időre az örvendezésnek, mert ki kellett szellőztetni az égett zsír füstjét. Újabb adag zsírban aztán elkészült a hekk orly módra, és a krumplit is lehetett tálra szedni. Fish & chips a’la Dunakeszi. Sajnos kép nem készült, de azért elhihetitek, hogy finom volt.

Reggel csatlakozott Ági, indultunk Visegrádra. Apátkúti úton volt a találkozó. Elsőre nem sikerült a többieket megtalálni. Aztán ittunk egy pohár boros teát a füvészkert fogadójában a (meg)találkozás örömére, és nekiindultunk a másfél órás sétának. Célunk az Erdőanyának nevezett erdőrészlet. Ez egy kísérleti terület, még Madas László választotta le és szálaló vágást végeztetett rajta az erdőrendezőség folyamatos piszkatúrája ellenére. A szálalóvágás a tarvágás ellentéte. Csak azokat a fákat vágják ki egyenként=szálanként, amiket muszáj vagy amelyek már vágásérettek. Így a termőtalaj folyamatosan védett; alig kell újratelepíteni, mert a szálfák szórják a makkot maguk körül; valamivel olcsóbb az erdőművelés is.

A másfél órás sétából több mint 4 óra lett, de célunkat elértük telefonos segítség nélkül. A képeken látni, hogy milyen színorgia van most a Visegrádi hegységben. Ebédeltünk a Taknyos Varnyúban, aztán érzékeny búcsút véve a többiektől vágtáztunk haza.

Istvánék mentek haza, mert Márton napi ludas programjuk volt. Gyorsan átöltöztünk, Tibit és a pogácsát összeszedve indultunk a megnyitóra.

A megnyitó szertartás szépen lezajlott a zöld teremben, aztán átvonultunk a magyaros terembe, ahol az állófogadás volt. Jól méreteztem a mennyiségeket, mert egy csomag szalvétát leszámítva minden elfogyott. A pénz is elég lett: maradt 170 forint (bár ketten nem fizették be a részüket). 

Tovább »

Jónás

MüPá-ban megnéztük Yona Friedman kiállítását.

Nem képzőművészeti, hanem építészeti a kiállítás.

Stroryboard stílusban egyetemi előadások vázlatai vannak nagyobb felületen. Ezeken kifejti véleményét szélsőséges építészeti eseményekről: hogyan lehet a szegénységet vagy katasztrófát más építészeti megoldásokkal túlélni. Ettől Ági jól kétségbe esett, mert most fejezte be Frei Tamás Bankár című könyvét, ahol igencsak meg lett fenyegetve globális szegénységgel és katasztrofális helyzetekkel.

Csak pár képet tudtam készíteni, mert a szekusok sűrűn őrjáratoztak, és nem pártolták a fényképezést. (Én még ilyen gyengén rajzoló építészt nem láttam. Ma még a Képzőművészeti Egyetemre sem vennék fel ilyen rajztudással. Hatalmas protekcióval sem.)

Másik előadássorozta a városiasodásról szól. Közeli jövőben a lakosság 3-10 milliós nagy városokba tömörül. A formálisan kialakuló nagyvárosok azonban informálisan kisebb közösségekre=falvakra esnek szét. A nép ezzel küzd az elszemélytelenedés ellen. A kis (falu) közösségek provinciális folklórt alakítanak ki, az egyetemes értékeket a pénz és bankrendszer érvényesíti. :o) Prófétálja Jónás mester.

Egyéni tereket szabálytalan struktúrák, panel (spanyol) falak formálják. Ezek a szabadon alakítható családi és közösségi terek szabályos és merev vázon lógnak. Külső nem mutatja, hanem eltakarja a belsőt. Épületekben is. Azonos külső számtalan eltérő belsőt tartalmazhat. 5 évente változik az ember élete, és ehhez az építészeti környezetének is változnia kéne. Ugyanígy a városrész is más igényű nappal vagy éjjel, télen vagy nyáron. Szubkultúrák is mások, és ugyanígy változnak időszakonként. Ezt a változási igényt szolgálja vagy szolgálhatja a szilárd vázstruktúra, mely magában foglalja az infrastruktúrát, és teret ad a könnyedén építhető, átalakítható élettereknek.

Érdekes pályázat a La Manche híd-város. A forgalmat hatalmas pillérekre épített híd vezeti át Angliába. A híd túlméretezettsége megengedi, és magas költségei megkövetelik, hogy az autópálya köré egy szolgáltató megaváros is épüljön. Nekem tetszik, de a költségek miatt inkább alagutat választott a beruházó a két ország forgalmának összekötésére, mint tudjuk.

A kiállítás egyoldalú képi anyagát a berendezők mindenféle legózással egészítették ki Frieman ajánlásait követve. Van hatalmas kocka csomagolóanyag-hulladékból; több szintet áttörő fémállvány zugaiban kis vetítőhelységekkel. Primitív afrikai zene szól, melyet csak megfelelő körülmények között lehetne élvezni. Sajnos ópiumpipákat sehol sem láttam, így menekülésszerűen távoztunk. Be akartam ragasztani az ilyen célra készített matricát a vendégkönyvbe, de az nem volt.

A következő emeleten levezetésképpen megnéztük az Édentől keletre – Fotórealizmus: Valóságváltozatok kiállítást. Cím szerint hiperrealista képek vannak kiállítva. Elvem az, hogy ha egy kiállításon legalább 1 olyan kép van, ami tetszik, akkor már megérte bemenni. Itt 6 is volt negyvenből. Egyiknek megtaláltam a linkjét, Ewa Kuryluk készítette:

Tovább »

Eozin

Ezt már láttátok?

A képen bele lehet olvasni pufogásaimba. Nélküle nem jutna eszembe mindenféle dolog írás közben: így ez a post is rövidebb lenne.

Pécsett megnyílt a kiállításom, még egy hónapig lehet csodájára járni.

Őszinte örömömre a megnyitón kedves és figyelmes fogadtatást éreztem. Helyi műkedvelők jöttek el, és értékelték, hogy

- nem akarok a fényképező-géppel versenyezni,

- nem perspektivikusan, hanem a mérnöki ábrázolás szerint képezek,

- nem a realitást, hanem a fantáziát (fantáziavilágomat) ábrázolom.

- technikám is különös, nem skatulyázható (ezt én tudom).

Kiállítás helyén, a Delanta panzióban szálltunk. Készíttetem pár képet, például a reggeliről:

Másnap kezdtük a Zsolnay negyedben. Először megnéztük Gyugyi gyűjteményét.

Zsolnay család az államosítás után – az ávósok kitartó puhatolózása ellenére sem – árulta el az eozin titkát. Ennek köszönhető egészségi állapotuk megromlása és a zsolnay kerámiák esztétikai értékének csökkenése. Minek további következménye a gyár folyamatos piacvesztése a távolkeleti silánysággal szemben.

Vylyan pincészetben gyönyörű környezetben kommersz bort kaptunk Bécs-belvárosi áron, balkáni kiszolgálással. Ha a pincérek 1 fokkal kelletlenebbek lennének, az már sértő lenne. Nem megyek többet oda.

Másnap fényképeztünk, először Pécsen.

Aztán Újpetrén és Palkonyán.

Palkonya után bementünk Villányba sétálni és kávézni (mivel Palkonyán minden zárva volt). Pincesoron Maul volt az első kínálkozó hely. De ide be sem mentünk, mert elsőre látszott, hogy a személyzet még mindig olyan ittas, mint 3 évvel ezelőtti látogatásunkkor. Szendénél a pincér lekezelő viselkedését 80 másodpercig bírtuk elviselni. Végül Blum pincében kaptunk amatőr kiszolgálást.

A váratlan jó idő a villányi pincesorra csalogatta a turistákat. Ők pedig a tolvajnépet. Könnyű volt megkülönböztetni őket, mert az előbbiek az árlapokat és a szabad helyeket lesték, utóbbiak a táskákat és a hanyagul letett kabátokat.

Indultunk haza. A mediterrán ragyogás elhagyott Paksnál. Augusztnál terveztük a következő megállást, de zárva volt. Bementünk a Millenárisra, mert régi munkatársaim számára előkészítek egy bemutatót, és ahhoz helyszíni főpróbát tartottam.

Aztán kíváncsiságból bementünk az Art Market 2011 Budapestre. Hányinger. Akartam részletes beszámolót írni, de két oldal után sem jutottam a végére. Rövidítve: a keretezett kép tulajdonképpen egy ablak a szobában. Kinézel az ablakon, és egy dagadt meztelen embert látsz guggolva szarni, miközben felrobban a jobb agyféltekéje. (Ez volt a harmadik képen, ami mellett elmentünk.) Nem hiszem, hogy lenne ember, aki ilyen képet tenne fel a falra. A többi kép hasonló volt provokatív erőben. Tibi szomszédom áradozva mesélt a kiállításról, mert ő is megnézte. Ezzel is megerősített abban a szokásomban, hogy amit dicsér: azt messzire elkerülöm. 

Kedden sétáltunk Dobogókőn:

Hazafelé váratlanul beugrottunk Bélához. Nagy társaság volt ott, mint rendesen. Fél órát beszélgettünk, aztán indultunk haza. Távozáskor kaptunk Kamillától és Borókától nagy medveölelést. Már ezért is megérte betérni.

Tovább »

Az én képeim jobbak

Mivel közeledik a pécsi kiállítás megnyitása (vagyis kellenek a szóróanyagok), már halaszthatatlanná vált a színes nyomtatóm felélesztése. Mivel 10 hónapja hozzá sem nyúltam, föl voltam készülve a legrosszabbra. Beöltöztem védőruhába, fölhúztam a gumikesztyűket, és indítottam a próbanyomást. Második tisztítás után már hibátlan képeket nyomott! Mindjárt készítettem képeslapokat, könyvjelzőket és új névjegyet:

A nagy sikerre való tekintettel kis figyelemfelhívó ragacsokat is nyomtattam:

Ezeket a kiállítás környékén fogom oszlopokra, plakátok szélére stb. fölragasztani.

És akkor már megterveztem mások vendégkönyveibe való ragacsokat is. Ezeket csak beragasztom majd, és aláírom. Persze attól függően választom a matricát, hogy tetszik-e vagy sem a kiállítás.

Ezek még csak szerkesztve vannak, a címkéket meg fogom majd venni a következő nyugdíj érkezése után. És fogok arra a méretre ex-librist és olvastam címkét is tervezni (saját illetve olvasott könyvek jelzésére).

Szombaton ébredés közben hallottam a Bartókon, hogy a Művészetek Palotájában kiállítást rendeztek a hangszerkészítők. Mert már van a piacon - csillagászati árú és a bóvli minőségű hangszerek szélső értéke között félúton - elérhető árú hangszer is. Magyar hangszerészek gyártanak jó minőségű hangszereket, és felújítanak régieket.

Külön voltak a vonósok (együtt a népi hangszerekkel), a fúvósok és a billentyűsök kiállítva. A történeti hűségű hangszereknek is van keletje, mivel a hangversenyeken már egyre többen eredeti hangzást adnak elő. Ez olyan, mint amikor a forma-1 versenyen megjelennek az oldtimer autókkal. Aki anyagilag és tehetséggel nem bírja, az előáll az ósdi szerszámokkal. Ha hamisan és lassan játszik, akkor a hangszerre fogja. Nem vallja be, hogy ő a tehetségtelen. Bach vagy Haydn egész családja lelkét eladta volna az ördögnek, ha az egy mai trombitát adott volna a zenekarának.

MüPa látogatást a viszonylag jó időre való tekintettel kiegészítettük egy Nemzeti Színház körüli sétával. Az épület már nem áll egyedül egy repülőgép leszállására alkalmas pusztában. Lakóépületek már a parkja szélét veszélyeztetik.

Még mindig nem tudom, mi volt az oka az épület elleni fenekedésnek. Sem bauhaus, sem szocreál stílusú, de egy művészeti középületnek nem is kell ilyennek lennie. Mellette a MüPa biztos jobban megfelel a befektetők, és az általuk táplált építészkritikusok igényeinek. De az épület kívül-belül nem marasztalja az embert. A belső terek nagy tömeg gyors áramoltatására kétségtelenül alkalmasak, de ez csak a szappanosztás-zuhanyozás terei között elfogadható szempont. A Nemzeti és környéke viszont marasztalja az embert. A park látványa is gondosan tervezett. Csak Gobbi Hilda szobra rontja az összhatást. 

Hét közben voltunk Peti Sanyival az Újpest Galériában bemutatkozni, mert jövőre szeretnénk ott (is) DunArt kiállítást. Most két kiállítás látható a két kiállítótérben:

Máté András képei azon kívül, hogy nagyon jók, azért is közel állnak hozzám, mert kollázs technikával készültek.

Mérey Árpád fafaragásai törzsi afrikai mintákat juttatnak az eszembe. Jól néznek ki, de itthon nem tudom elképzelni őket.

Véletlenül eljutottam a MEDIA Desk Hungary pályázati tájékoztatójára. Az eljárás megfelel a közbeszerzési eljárásban az ajánlattevők tájékoztatására összehívott konzultációnak. Tanulságos volt. Az már biztos, hogy csak így semmi támogatásra sem számíthatok. De ezt eddig is tudtam. Strómannal lehet a referenciákat biztosítani, ez elfogadott gyakorlat. Most már jól be tudom skatulyázni a munkámat, ha esetleg odáig fajulnak a dolgok, hogy bármilyen üzleti tárgyalást tudok kezdeményezni. Az pedig biztos, hogy a kreatív munkákat (narratíva, látványterv, stb.) meg tudom csinálni. És azt is megtudtam, hogy mik azok a részfeladatok, amiknek az elkészítését nem kerülhetem el (pl.: sorozat biblia). Nagyon hasznos volt a tájékoztató, máskor is megyek.

Tovább »