Kárász

Napló jellegű írásaim a pillanatnyi hangulatom szerint.

Rólam

Ha a képekre viszed a kurzort, és az nyíl helyett kesztyűs kéz formát vesz fel, akkor kattintással a fotoblogomba jutsz. Remélem, tudod: mi a kurzor? Enter fölötti balra nyíllal lehet visszalépni.

Archívum

Blogroll

  • Nincsenek kedvenc blogok

Kedvenc szerzők

Blogom címkéi



http://rss.karasz.blogter.hu/

Pünkösd 2010

Mostanában grafomániámat a Sötét Szívek Erdeje blogomon élem ki. Már annyi tudás halmozódott föl bennem és annyi módszert tanultam meg, hogy belekezdtem Tüske forgatókönyvének írásába. A két mester tanítását követve a háttéranyagot is felesleges részletességgel dokumentálom. Képanyagot is gyűjtök hozzá, és alkalmilag csatolom a szövegbe. Eddig az első felvonás két jelenetét blogoltam ki, de még apró javításokat teszek néha hozzá, így a szöveg még nem végleges. Időközben szerződést bontottam az intézettel, így heti szinten több mint 18 órával többet tudok foglalkozni a forgatókönyv írásával és tanulásával. Most fejeztem be Knut Hickethier könyvét, és felénél tartok Varga Csaba könyvének. Lényeges dolgok mellett ilyen gyöngyszemeket találok: a filmvászonról nem lehet a szereplőt oldalt kivezetni, mint a színpadon. A kamarának ki kell kísérnie az ajtón, vagy mutatnia, ahogy elvész a horizonton. :-)

A hétvégét egy esküvővel kezdtük. Ágnes ismerőse ment férjhez. Kipróbáltam az új teleobjektívet, várakozáson felül teljesített. Sikerült a képek 95 %-át úgy fényképezni, hogy nem áll háttal az összes ember. A normál objektívet nem vittem kényelmességből, így csak távoli képeket készítettem. De így elrajzolt arcú közeli kép nem készült.

Jó időre való tekintettel a délutánt a Ráday utcában folytattuk. Indiai fesztivált hirdettek, de ebből csak egy tabla együttest és egy hangszerárust találtunk. Viszont mindjárt a tablások mellett volt Vásárhelyi Antal kiállítása. Kombinált axonometriával szerkesztett litográfiák, a képen egyet látni:

Sétáltunk tovább, a Costesig. Mint látható, üres:

Úgy látszik, bevétel szempontjából elegendő a mislen ellenőr évente egyszeri látogatása. A két szomszédos kocsmában voltak vendégek:

  

Jó édes apám Pápán volt fiatalként ejtőernyős. A főtéren lévő vendéglőben minden este hét és nyolc óra között kapott ingyen két hosszúlépést, a többi fiatal tiszttel együtt. A vendéglősnek fontosabb volt, hogy ne üres hodályt lásson az esetleg arra járó vendég, mert akkor mindjárt fordul is kifele. Sokkal vonzóbb, ha elegáns fiatalokat talál.

Az Üllői út elején láttunk egy kiállítást, amit éppen bontottak. Fekete László kiállítása. Mintha újrahasznosítás lenne, vitrinbe való porcelánszobrok töredékeiből újraépített kisplasztikák. A képeket az ablakon keresztül készítettem, de azért átjön a hangulat. (Ha egy kép fölött - mint most is – a kurzor fehér kesztyűs mutatóujjat ábrázol, akkor odakattintva több képes könyvtárba juthatsz. Visszajönni ide a csudálkozás után a beckspace billentyűvel lehet, ami a hosszú ű betűtől jobbra van.)

Mivel a délutáni monszun késett, még megnéztük Újpesten a Polgár Centrumban lévő kiállításokat. A kamarateremben BirS és Mész művei vannak. A képek közül párat elfogadnék, ha Mészáros belemenne bartelezésbe. (Ez Vásárhely képeire is igaz.)

A nagyteremben Bodonyi Ferenc gyűjteményes kiállítása látható. Aki nem sajnál pénzt kiadni ebben a válságos időben művészetre, az rohanjon ide vásárolni.

Vasárnap lementünk Székesfehérvárra. Mert ott a héten rendezik a 11. Kortárs Művészeti Fesztivált. Sajnos nem találtunk kirakodóvásárt, így nem gyarapodott teáskanna-gyűjteményem. Viszont a virágboltok abban versenyeztek, hogy ki díszíti fel szebben a rá bízott szobrot, kaput, emlékművet. A sétáló utcában zászlók tömege lengett a járókelők feje felett. Megnéztük Hegedűs 2 László kiállítását, aminek nagyobbik része hologramokból áll. A Deák Gyűjteményben „Viszonyok – Ki? Kit? Mivel?” címmel van hatalmas anyagú kiállítás. Csak egy képet készítettem, mert azt hittem, hogy a netről lehet többet belinkelni. De nem találok. Kellett volna többet villogtatni. Alig volt teremőr, biztos nem akadályozták volna.

Gábor Vándor

Névjegy létrehozása
  • Értékelés:
Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá ehhez a bloghoz. Belépnél? | Regisztrálnál?

Blogter

0Szavazz
Szavazz és a bejegyzés címlapra kerülhet