Kárász

Napló jellegű írásaim a pillanatnyi hangulatom szerint.

Rólam

Ha a képekre viszed a kurzort, és az nyíl helyett kesztyűs kéz formát vesz fel, akkor kattintással a fotoblogomba jutsz. Remélem, tudod: mi a kurzor? Enter fölötti balra nyíllal lehet visszalépni.

Archívum

Blogroll

  • Nincsenek kedvenc blogok

Kedvenc szerzők

Blogom címkéi



http://rss.karasz.blogter.hu/

Múzeumok éjszakája

Kínzom magam, hogy jó filmet tudjak csinyáni. („Mindig kísértett egy lidérces álom: azt álmodom, hogy valamelyik filmem a művészfilmek színházában végzi. És reszketve ébredek” – mondta Disney.) Végig néztem 3 japán filmet, amit akciós DVD-n kínálnak.

„Szamurájok és banditák”.

Először 78 körül láttam szélesvásznon, magyar felirattal. Most a rendezői változatot néztem házimozin, 5.1 magyar hanggal. Emlékeimben jobb volt a film. Persze akkor éppen agyondolgoztam magam, és nem ment a munka. Ezért kilógtam az Urániába lazítani. Az első 20 percben annyi vért ontottak emlékezetem szerint, hogy az első sorokban esőköpenyt kellett fölvenni. A plot végén a főrendőr hosszában kettévágta a bandavezért, aki fölnézett az égre és csendesen jobbra, illetve balra, vagyis mindkét irányba egyszerre eldőlt. Aztán folytatódott a gyilkolás 160 percen keresztül.

Újra nézve 8 percig tart a kezdeti öldöklés, és nem esik két részre a gonosz bűnöző. Az eltelt 30 év alatt már ellenállóbb lettem a vérontásra. A szinkron sem tett jót a történetnek. Sok helyen japán kriksz-krakszok vannak film közben. Ezeket beolvassák, ami agyonüti a hangulatot. A japán írásjeleket el lehet gyorsan olvasni. A japán mondat pedig sokkal rövidebb. (Ha magyarban hosszú, akkor németben még hosszabb lesz a fordítás.) Tanulság: kell a filmről egy abszolút tiszta anyagot is készíteni, amin nincs felirat. Zene, zörej talán maradhat. Ezzel könnyíteni lehet más nyelvű területen a terjesztést.

„Appleseed” 300 forintért volt akcióban. Annyit sem ér. Azért vettem meg, mert animációs filmben kell gondolkodnom. A történet a Világ megmentéséről szól természetesen. Ideológiája közveszélyes. Az emberiséget kiskorúsítani kell, mert különben rossz vége lesz. A férfiak mind gonoszok. És ahogy öregszenek még gonoszabbak lesznek. A nők bezzeg nem gonoszak, és nem is öregszenek. Vezetésre csak az európaiak alkalmasak, az ázsiaiak csak kulik lehetnek. (Mondja és mutatja Haruka Handa és Shinji Aramaki.)

Animációs technikában az épületek, gépek teljesen szintetikusak. De ez nem bántó, sőt a valóság illúzióját kelti. Nyilván megfelelő szoftver (mint például valamelyik grafisoft termék) feldolgozza az áttekintően megtervezett művi környezetet. A városképektől a harci robotokig minden tökéletes. Még a cső huzagolása is látszik a néző felé fordított pisztolyban. Viszont nincs egy veréb, macska, vagy hullámzó virágmező. Ezeket nem sikerült az alkotóknak a szoftver számára digitalizálni. A szereplők is kézzel vannak rajzolva (ha éppen nincsenek páncélba rejtve).

„Final Fantasy VII Advent Children” története teljesen áttekinthetetlen számomra. Nem is próbálom leírni. Viszont a képi megvalósítás tökéletes. Jó minőségű programokkal mozgatják a szereplőket és a (virtuális) kamerát.

A fickó minden hajszála folyamatosan ugyanolyan, a pulcsijának látszik a kötése. A vállvédőjének a csatján lévő karika minden képen az aktuális gyorsulási középpontnak megfelelő helyzetben van.

A művi környezet itt is tökéletesen adja a valóság illúzióját.

Természetes környezet növényeit fraktálokkal modellezik, de állatok nincsenek. Nyilván azokra nem tudtak programot szerezni, vagy készíteni. Pedig biztos van: különben hogyan működnek a Yurasic Park szörnyei? Ezt a minőséget szeretném produkálni, persze Star Wars színvonalú szörnyekkel. Hatalmas a DVD-n az on air promo anyag. (Televíziós szórás esetén nem elég a három előzetes, hanem a heti műsort legalább három napig, napi több alaklommal be kell harangozni. A beharangozók terjedelme 5-30 másodperc lehet. Ennek megfelelő számú kisebb klipeket kell minden folytatáshoz készíteni.)

„Maszájok” nem japán. Kicsit unalmas, gyönyörű képekkel. A zolobook ábrázolásánál tudom a filmet hasznosítani. Ez is akciós DVD, és megéri megvenni. Kimassai nyelven is lehet hallgatni 5.1-ben.

És még volt a múzeumok éjszakája! Szépművészeti, Vajda-Hunyad és Műcsarnok között pendliztünk. Legjobb az volt, hogy a Vajda-Hunyadban föl lehetett menni egy - amúgy lezárt - toronyba. (A többi tornyot is szívesen bejárnám, érdekesebbek, mint a kiállítások.) (Gimis koromban havonta voltam a múzeumban, mert akkor még érdekelt a mező- és erdőgazdálkodás.) A toronyjárást színesítette egy muzeológus, aki próbálta a rendet fenntartani. Élvezte, hogy végre a figyelem középpontjába került.

Nagy megrázkódtatás a múzeumi dolgozóknak, hogy senki sem kapcsolja ki a mobilját, közelről nézi a kiállított tárgyakat, nem adja le az esernyőjét, és nem veszi figyelembe a ripakodásokat. Érdemes ilyenkor a teremőröket is figyelni. Általában 2 óráig bírják, aztán leroskadnak egy székre, és sztoikusan szemlélik a tömeget.

Ócska volt viszont a műcsarnoki alibi kiállítás. Biztosan fölvettek támogatást a témára, aztán csak ezt a nagy semmit tudták összegyűjteni.

Gábor Vándor

Névjegy létrehozása
  • Értékelés:
Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá ehhez a bloghoz. Belépnél? | Regisztrálnál?

Blogter

0Szavazz
Szavazz és a bejegyzés címlapra kerülhet